Pucón és a Villarica Vulkán

Második "találkozás" Chile-vel: Irány Pucón
2004-03-26
Reggel fél 9-kor keltünk. A gyors összerámolást méggyorsabb reggelivásárlás és elfogyasztás követte, majd fogtunk egy taxit és ezerrel a buszpályaudvarra dzsaltunk. A buszunk pontban 10 órakor indult Osorno-ba, ami már Chilében, az Andok nyugati oldalán található. Útitársam Hai maradt egyedül az izraeli csapatból, még a hét eleji "7 tavas" túráról visszaérve együtt váltottuk meg a jegyet erre a pénteki járatra.

Az út simán indult és szerencsére alig voltak a buszon így terpeszkedtünk mint állat. Fő a komfort. :) Ragyogó napsütésben hagytuk el San Carlos de Bariloche-t (ez a kisváros teljes neve, ezt elfelejtettem említeni). A határra kb. 1 óra 20 perc elteltével értünk. A kifelé menet ripsz-ropsz megvolt Argentínából, ismét belepecsételtek az útlevelünkbe egy Argentínát elhagyó pecsétet. Ezeket a latin-amerikai országokban nagyon komolyan veszik. Ha nincs kifele pecsét, később gond lehet a visszajövetellel. Az pedig tervbe van véve de azt még majd meglátjuk, hogy összejön-e vagy sem. Mármint időileg.

Az argentín és a chilei határátkelő állomás között ezen a szakaszon legalább 3/4 órás az út keresztül az Andokon. Minél nyugatabbra megy az ember annál zöldebb minden. Erről már korábban is írtam, hogy az Andok keleti oldala elég kopár, míg a nyugati a Csendes-óceán felől érkező gyakori esőzés miatt tiszta zöld. A két országot ezen a szakaszon a már főleg Chiléhez tartozó Parque National Puyehue köti össze ami egy csudiszép kis nemzeti park. Sajnos a hivatalos buszjárat nem áll meg egyetlen ponton sem (még a látogatót Chilében üdvözlő "Bienvenidos a Chile" táblánál sem, aminél pedig szerettem volna egy fotót, de hát sajnos nem jött össze), így ilyen átutazós módszerrel nem lehet a parkot közelebbről megcsodálni. A chilei határátkelőhelyre érve komoly csomagviszgálat és kábítószerkereső kutyák vártak ránk, kb. fél órát kellett időznünk, mire 10 fős csapatunkat teljesen átvizsgálták. Még jó, hogy nem volt tele a busz.

A "befelé menő" pecsét kérvényezésénék újabb apró probléma merült fel. Tekintve, hogy a még látogatásra szánt országok legalább felébe vízumot kell majd igényelnem arra is oda kell figyelni, hogy legyen elég üres oldal az útlevelemben. Vízumot ugyanis csak üres oldalra nyomnak, ha meg nincs üres oldal, akkor kérvényezni kell a magyar konzulátustól új útlevelet (ha jól tudom, de ennek majd még utánanézek). Mindenesetre mivel csak 13 üres oldal van eme kis kék füzetecskében, mostantól fogva kérnem kell majd minden egyes határátlépésnél, hogy olyan oldalra pecsételjenek, ahol már van valami. Micsoda problémák tudnak felmerülni, ugye? :) Lényeg, hogy ez alkalommal megértő volt a pecsételős csávesz és odanyomta a bélyeget, ahova kértem. Oh yeah.

Osorno-ba Chilei idő szerint (ami 1 órával hátrébb van az Argentin időnél) du. negyed 2-re értünk. A még határátlépéstől idáig tartó utat vidáman csevegtem át az egyik buszos kiszolgáló sráccal (ja igen, jobb buszokon szolgálnak fel kávét is meg egy kis csomagolt szendvicset), Carlossal. A poén ezzel a 24 éves sráccal csak az volt, hogy van egy 2 éves kislánya, felesége és minden busztársasága célpontjának számító városban 1-2 barátnője. Mókás fiú ez a Carlos és nem a hűség szobra. Szóval az Osornoba való megérkezés után azonnal elkezdtünk Pucón-ba induló buszok után nézni. Mire kiderítettük, hogy melyik társaság foglalkozik ezzel a járattal, fél óra eltelt (hihetetlenül alulinformáltak egyes, más társaságok alkalmazottai egész Dél-Amerikában) és emiatt majdnem, hogy lekéstük a 13.45-ös buszt. Már elindult kifelé mikor leintettük. De elértük és ez a lényeg! Ez gyorsan ment, gondoltuk és örültünk mint gép. Ekkora egy mázlit! (Várhattunk volna 6 órát a következőre...)

Na most, hogy ez miért volt a legnagyobb stenk, az egy újabb apróság miatt volt, amit újdonsült izraeli útitársamtól tanultam zsidó vallásból. Hai az első srác az összes eddigi izraeli közül, aki mélyebben vallásos és naponta 3x imátkozik. Mindennek meg van a maga rendje és a "Sabbath" az szent. Az egyik imához két db. "Tfilin" nevű kis - a Tóra egyik legszentebb szemelvényét tartalmazó - dobozkát köt a teste két részére (egyiket a fejre, másikat a bal karjára, ami azért van, hogy egyik a szemhez és agyhoz, másik a szívhez legyen közel, amikor megy az ima) és ezeket a dobozkákat "Sabbath" alkalmával nem szabad sem megérinteni sem rázni vagy ilyesmi. S mivel ezt magánál hordja, ezért ha beköszönt a Sabbath, buszon sem ülhet, mert a buszban rázkódik a "Tfilin" és az tilos. Hai egész nap feszült volt emiatt és amikor az Osornoból Pucon felé tartó buszon ültünk, nagyon megnyugodott, hogy napnyugta előtt már a szálláshelyen leszünk és akkor nem sérül a szentség. Érdekes, hogy egyes emberek milyen kötöttségekkel kell, hogy utazzanak, mi?

A buszon leszólított engem egy puconi fiatal nő, akiről kiderült, hogy a férjével együtt egy diákszállót üzemeltettek. Mutatott egy kis szórólapot és azonnal meggyőzött. Árban ott volt mint a többi (azaz 4000 chilei pesó, 1 Ft = 3 Chilei pesó kb) és így ezt az apró fejfájást is megúsztuk. Megérkezéskor azonnal az említett szálláshelyre mentünk és ki is vettünk egy 2 ágyas szobát Hai-jal. Ezután az egységet üzemeltető jópofa fiatal chilei srác, German (ejtsd Herman) elmagyarázta, hogy mi is a stenk Pucon környékén. Az első ugye a Villarica vulkán (és elsősorban ezért jön ide mindenki), aztán jön a vadvízevezés és néhány frankó kis nemzeti park. Az eligazítás után azonnal be is irányultunk a főutcára és gyors körbeinformálódás után kiválasztottunk egy vulkánmászó túrát a következő napra az egyik utazási irodából kemény 22 ezer pesóért. Az elég borsos de ennél még drágábban is mérik ezt a mókát.

Ezek után vacsorázni indultunk. Útközben természetesen belefutottunk Hai izraeli cimboráiba, akiktől megtudtuk, hogy egy izraeliből idetelepült 50 év körüli pacák üzelemeltet egy izraeli éttermet a központban az egyik mellékutcában. El is mentünk vacsizni jó kis humuszt meg falafelt. Hai nagyon boldog volt és nekem is jó esett a keleti étek. Vacsi után bevásároltunk 1-2 apróságot az egyik szupermarketben a másnapi túrára, majd hazatértünk pihenni. Hosszú volt a nap és elég pörgős, aminek centrifugális energiáitól mi is elpilledtünk hama'.

Pucón móka 1. nap: A Villarica vulkán megmászása
2004-03-27
Az eddig megszokotthoz képest egy kicsit korán, már fél 7-kor fel kellett kelnünk, mert a túra 8-kor indult és oda kellett menni korábban csizma és egyéb felszerelés bérlésének az elrendezése végett. Rövid reggeli után elsiettünk a Turismo Trancura irodájához és nekiláttunk a ruhapróbának. Csizma még volt elég nagy de sajnos dzsekiből és speckó hegymászó nadrágból "M"-mes volt a legnagyobb így ez kisebb problémát okozott nekem de azt mondták, hogy majd túlélem. Mondtam, hogy én felveszem a cuccokat, de tutira szét fognak szakadni mire csak bólogattak, hogy he meg ha. Ez van. Kicsivel 8 után bevágódtunk az autóba és elindultunk a 40 percnyire lévő 2847 méter magas Villarica Vulkán felé. A vulkán csúcsa ugyan egy kis felhőben úszott ami nem túl jó jel, de azt mondták, hogy még lehet szerencsénk és megmaradhat a jóidő.

A Villarica vulkánról annyit kell tudni, hogy először is iszonyú jól néz ki. :) Egyszerűen maga a csoda. Chile egyébként egyike azoknak az országoknak, ahol a legtöbb vulkán található. Hogy szám szerint mennyi, azt nem tudom de mindenesetre több, mint 50. Vannak ennél nagyobb és szebb vulkánok is Chile déli részén de ezt a legkedvezőbb megmászni. Ezért is ismert a hegymászók között. A Villarica még aktív, legutóbbi igazán komoly kitörése 1971-ben volt, azóta 1985-ben volt egy kisebb "lávaköpködés". Ami miatt a legnagyobb stenk viszont, hogy azonnal a Pucon-ba érkezésem után volt lehetőségem ezt a túrát megtenni, mert ez nagyon ritkán fordul elő. Az idő rettenetesen szeszélyes errefelé (ugye még ez is Patagónia) és ennek köszönhetően sokszor az e célból ide látogatóknak napokig, akár 8-10 napig is várniuk kell, mire egy olyan napra virradnak, amikor tiszta az ég és lehet mászni. Ha felhőben van reggel a hegy, akkor tutira nem fog kiderülni, ha a karimájánál van valami, akkor még van esély. Ezekkel a reményteli esélyekkel indultunk el és áldottuk a Magasságost, hogy ekkora mázlink lehet.

A minibusz egészen 1100 méter magasságig felvitt a 700 méterrel tengerszint feletti Pucónból. A buszon vettem észre, hogy véletlenül az ügynökségen hagytam az egyébként kicsi de mégis szükséges hegymászó nadrágomat de a túravezető felajánlotta a sajátját. Igaz, hogy ő vagy 30 cm-rel alacsonyabb volt nálam, de hát a nadrág így is úgy is ugyanaz a méret. :) A buszból kiszállva rövid eligazítást kaptunk, majd Angel és Maurizio (idegenvezetőink) tanácsára fejenkénti 3000 pesóért igénybe vettünk egy kötélliftet, ami 1 óra 20 perc kezdeti nehézségeket megspórolva 1400 m magasságba vitt fel bennünket. A felérkezés után rövid kupaktanács volt a 14 fős csapattal, majd elindultunk fölfelé. A csapatunk félig amerikaiakból állt, akik nem nagyon értették az idegenvezetők magyarázatait így Angel engem kért meg, hogy fordítsak. Ilyet se csináltam még, hogy spanyolról angolra "tolmácsoljak". Egész jól ment és teljesen büszke voltam magamra. Hehe. (Vulkánmászó egyébként túrát kb. 10 különböző ügynökség szervez, így ilyenkor nem csak 14, hanem kb. 10x ennyi ember tolong itt, egyik csapat a másikat követi.)

Az első 1 órában egy kitaposott kövekkel teli ösvényecskén ment 30 fokos szögben felfelé a mászóka. Lassan mentünk így alig fáradtunk el. Minél feljebb értünk a látvány annál varázslatosabb volt. Talán egy kis túlzás ilyen jelzőket használni de az Andok chilei hegyvonulataira a kilátás leírhatatlanul gyönyörű. Minden zöld amit látsz, a völgyekben apró folyók és tavak, a távolban hófödte vulkánok és egyéb hegycsúcsok tündökölnek. Meseország ezerrel. Felérve az első "pihenőhelyre" tartottunk egy reggeliszünetet, majd felvettük a hómászó csizmáinkat és melegebb cuccokat, majd elkezdődött egy kicsivel nehezebb szakasz. (A hó és jégmászás az úgy működik, hogy előre szó szerint kitaposott lépésekben lépkedünk. Mindenki ugyanabba a csizmanyomba lép bele és halad lassan felfelé, miközben jégcsákánnyal segíted magad hol jobbról, hol balról. Nem nagy cucc.) Tehátakkor hátakkor cikk-cakkban ment a buli, így hiába volt meredek a hegyoldal, egész könnyen lehetett felfelé menni. Mi voltunk az egyik leglassabb csapat, így sereghajtó szerepét töltöttük be. Egyikőnk sem bánta, mert nem volt hová sietni. Úgy tűnt, hogy a vulkán karimájáról a felhősáv nem fog eltűnni de azért reménykedtünk, hogy látni fogunk valamit a kráterből. Kisebb-nagyobb pihenőkkel tarkítva kb. 3 óráig tartott mire felértünk. Minél feljebb mentünk annál oxigészegényebb lett a levelgő, s ez egy kicsit nehezítette a "gyakorlatot". Na meg a szél a másik. Olyan erős szél fújt, hogy néha azt hittük, hogy el fogunk reppeni az egyik áramlattal. Közvetlen a csúcs alatt tartottunk egy nagyobb szünetet és a már visszafelé jövőktől próbáltunk információt szerezni, hogy az utolsó 15 perces szakaszt érdemes-e megtenni, azaz hogy látni-e valamit, mert eléggé felhőben voltunk már ezen a ponton is. Sokan azt mondták, hogy csak mérgező gázok és köd terjeng de hát mégiscsak a csúcs, szóval menni kell. Angel kikérte a csapat véleményét de mivel mindenki menni akart, így felmásztunk.

A kráterhez érve sajnos tényleg nem sokat láttunk de a toxikus gázok nem voltak annyira erősek, mint amire számítottunk. Aztán egyszer csak egy erős levegőáramlat belemarkolt a kráterben ülő felhőgombócba és feljebb dobta azt vagy 50 méterrel. A jelenlévők sikonganva és őrjöngve rohantak a kráter széléhez, hogy lássanak valamit. Én sem tettem másként, gyorsan fényképeztem egy párat (irdatlan nagy stenk volt ez a pillanat), aztán sajnos újfent befelhősödött a tátongó lyuk. Mi voltunk az elsők ezek a napon, akik láttunk valamit a kráterből és ez csak annak volt köszönhető, hogy később értünk fel mint a többi csapat. Lávát nem láttunk ugyan (és tiszta időben sem láttunk volna mert a vulkán most eléggé pihenőszakaszban van) de a kráter látványa már maga óriási látvány volt. (Még most is kiráz a hideg, ha belegondolok mekkora isteni szerencsénk volt arra a pár pillanatra.) A Villarica tetejéről nyugatra - hasonló hirtelen pár percig tartó kitisztulás következtében - látni lehetett az egész Villarica Nemzeti Park más vulkánjait is, köztük a 3250 m magas Volcan Lanín-t, ami pont Argentína és Chile határán fekszik. Igazából nem is találok szavakat, hogy leírjam, micsoda csodát láttunk. Ez volt talán az eddigi 2 és fél hónap alatt a LEGNAGYOBB STENK amit láttam. Imádnám ezt überelni.

Kb. 20 percet töltöttünk el összevissza odefent, majd elindultunk visszafelé. Na, ez viszont maga volt a mókahegyek. Lefelé ugyanis nem mászás van, hanem csúszás, mert ugye hófödte a drága vulkánocska. A speckó nadrág meg erre is volt kitalálva, a fenekén extra erősítés és plusz réteg, szóval hajrá. Kisebb nagyobb megszakításokkal 1 órán keresztül fenéken csúszdáztunk lefelé. Féknek a jégcsákányt használtuk és kiválóan működött. Az apróbb pihenőkben csak úgy habzsoltuk a körülöttünk lévő mesés látványt. Jól be is lakmároztunk. :) A havas szakasz végére érve a legtöbben visszaöltöztünk a kezdőfelszerelésbe, ami saját cucc, majd 45 perc alatt lemásztunk a kezdőponthoz. Ez a rész főleg laza kőzetben való lefelé csúszkálás volt így nagyon gyorsan tudtunk haladni. A buszhoz érve rövid konzultáció történt, majd visszamentünk Pucónba. Röviddel 5 előtt lehetett mikor visszaértünk, leadtuk a felszerelést (a szűk cuccok néhány helyen elszakadtak - csak ahogy gondoltam - de nem lett belőlük probléma), megköszöntük az idegenvezetők jópofaságát és lelkesedését, majd hazamentünk megtisztulni.

Frissítő zuhany után az este hátralévő részét csendes kérődzés indította egy helyi étteremben, majd séta és pihentető internetezés került a programba, 10 körül Germantól újabb eligazítást kértem a következő nappal kapcsolatban, majd végleg nyugovóra tértem. Hai még el akart cibálni bulizni de a fárasztó nap után kocsmázásra vágytam a legkevésbé. Éjjel 1 körül dőltem be az ágyba. Egyszerűen nem tudom elmondani mennyire boldogan voltam fáradt ezen a napon.

Pucón móka 2. nap: Huerquehue Nemzeti Park és termálfürdőzés
2004-03-28
Felhős napra ébredtem reggel fél 8-kor. Rövid összeszedelődzködés után megreggeliztem és egy, a szálláshelyen előző nap megismert velem egykorú angol csókával, Mike-kal elindultunk a Huerquehue (ejtsd: uerkeue) Nemzeti Parkba. Ez a Pucón környéki rezervátumok között az egyik gyöngyszem, tele apró kis lagúnákkal. Hai nem akart jönni, mert reggel 6-ig bulizott. Fél 9-kor indult egy busz az 1 órányira lévő parkba. Az utat kellemesen végigdumáltuk és jópofa sztorikat hallgattam Mike pár évvel korábbi indiai utazásáról, s kaptam egy csomó tökjó ötletet a majdani ott töltendő heteimhez.

A parkba való érkezés után megváltottuk a 2200 pesós beugrót, majd elindultunk a tavacskákhoz. Rajtunk kívül még volt egy néhány pár fős csoportocska, de a park méretéhez képest nagyon kevesen voltunk, s így másoktól távoli túrázóként egy idő után úgy éreztük, mintha teljesen egyedül lennénk és ez nagyon kellemes volt mert a turistáktól hemzsegő parkokban elvész a varázs. Az első 1 órát meredek felefelémászással töltöttük (700 m-ről 1200-ra kellett feljutni), ez volt a legnehezebb szakasz. Miután felértünk, egy kb. 10 km-es kört tettünk nyugisan, komótosan, s 4-5 kisebb-nagyobb lagunát látogattunk meg az ösvények mentén. Ahogy az idő egyre ment előre, egyre jobban befelhősödött és az összesen 20 km-es túraösvény felénél elkezdett szemerkélni az eső. Én még esőkabátot sem hoztam mert azt mondták Pucónban, hogy tutira nem lesz eső, plusz "nehezéket" meg nem akartam feleslegesen cipelni. Egy rövid időre alábbhagyott, ekkor egy fák által jobban védett helyen megebédeltünk, de aztán újra nekikezdett. A kellemes sétálgatást erőteljes menetelés váltotta fel mert nem akartunk teljesen ronggyá ázni. A túrázás közben végig jókat beszélgettünk, s kiderült hogy Mike-kal rengeteg mindenben hasonlóak a nézeteink és a humorunk is, így néha iszonyú nagyokat röhögtünk. Mike is világlátott gyerek, már körbeutazta a fél világot Európától Indián és Dél-kelet Ázsián át Ausztráliáig. A visszafelé úton még megnéztünk 2 jelentéktelen vízesést, majd az ösvény kezdetén elhelyezkedő menedékszállóban melegedtünk egy ideig. A busz du. 5.30-kor indult vissza Pucónba, addigra már rendesen szakadt az eső. Örültem belül, hogy nem egy nappal korábban alakult az időjárás ilyen barátságtalanra, mert akkor a Villarica mászásnak fuccs lett volna.

Fél 7-re értünk vissza Pucónba. Mike-kal azonnal bebolognai spaghettiztünk egy közeli étteremben. Nagyon jól esett a meleg ételecske. Az esti program 8-kor indult. A chilei tóvidéken nevezetesek az ún. természesetes medencék (termálfürdők), melyek nagyrészét eredeti formájukban sziklás, köves környezetben meghagyták. Ezeken a helyeken a föld alól és kövek közül csordogál kifelé a közel 50 fokos víz. Mi az egyik Los Pozones nevezetű fürdőbe mentünk. Az egész móka nem volt túl olcsó de az összeverődött társaság jópofa volt így nem bántam meg az extra kiadást. Kb. 1 órát mentünk oda is vissza is és 1,5-2 órát töltöttünk a medencénél. Este lévén szinte tök sötét volt de ettől még talán hangulatosabb is volt az egész. Éjfél körül értünk vissza a szállásra, amikor is rövid Hai-jal folytatott eszmecsere után hullafáradtam bedőltem a párnák közé.

Pucón: A semmittevés napja
2004-03-29
Reggel Hai korán ébresztett, ugyanis ő ezen a reggelen indult visszafelé Argentínába. Útjaink szétváltak, ő ugyanis az egyik legfontosabb zsidó ünnepet, amit héberül "Peszah"-nak hívnak Buenos Airesben akarta barátaival ünnepelni, az meg Pucóntól vagy 2000 km és ugye idő átevickélni a dél-amerikai kontinensen, főleg az Andok hegyláncain. Érzékeny búcsúvétel után még kb. 9-ig pihiztem, majd összecsomagoltam és kijelentkeztem a hostelből.

Mike-kal előző nap megbeszéltük, hogy délután együtt indulunk Santiago-ba, így gondoltam megvárom míg a cimbora megébred, hogy aztán együtt menjünk el buszjegyért és miegymás. Mike az esti gőzfürdőzés után eléggé "elgörbült", így várhattam rá "napestig". Pillanatnyi "megébredése" közben megállapodtunk, hogy én veszek jegyet amíg ő kialussza a görbületet. Ez így is történt. A buszok mind este indultak a 800 km-re lévő chilei fővárosba, s a hostelünk tulajdonosának tagkártyája segítségével 10% kedvezményt igénybe véve 9810 chilei pesóért megváltottam a jegyeket az este 8.50-kor induló buszra. Yes! Újra van terv. Legalábbis a elkövetkező 18 órára. :)

Az idő nem volt se túl tiszta se nagyon száraz, így rövid séta és kiadós reggeli után én is visszatértem a hostelbe, majd a társalgó kanapéján szenderedtem el egy pár órára. A délután közepén Mike és egy, az ugyancsak a diákszállásunkon tartozkodó dán lány társaságában elsétáltam a Pucón melletti Villarica tó partjára, majd vacsoráztunk egyet közösen egy helyi krimóban. Ezek után kellemeset beszélgettünk a szállásunkon majd kisétáltunk a Tur Bus megállójába és röviddel 9 előtt elindultunk Santiago de Chile-be. Útközben egy rettenetesen jót beszélgettünk és kiderült, hogy Mike meg én kisértetiesen hasonlóan gondolkodunk a világról, ha ezt lehet így mondani. Ennek megörülve el is határoztuk, hogy valószínűleg Bolíviáig együtt utazunk majd mert a tervezett útvonalaink is nagyjából megegyeztek.

Valamikor 11 körül fordultam be balra.

Folytatás: Santiago de Chile (2004.03.30. - 03.31.)