Lima

Első nap Limában, az abszolút semmittevés kezdete
2004-05-19
Nick-kel mind a ketten 11 körül ébredtünk fel. Lementünk komótosan elfogyasztani a reggelit, majd elhatároztuk, hogy aznap semmit nem fogunk csinálni. Limáról korábban a már itt járt emberek nagytöbbsége sem tudott semmi igazán jót és szépet nem mondani, így nem igazán volt mit mulasztani. Döglünk tehát. :)

Reggeli után tévéztünk egy kicsit, majd elmentünk a Pizza Hut-ba ebédelni. A gyorsétkezdék kedvelői biztos megértenek, az ellenzőinek meg annyit írok magyarázatként, hogy az ismerős ízre vágyás hatalma nagy. Egy pár napra most visszaváltok az egykori amerikai életstílusomra. No kultúra, csak TV, henyélés és hamburger. McDonald's, Burger King, Pizza Hut, Kentucky Fried Chicken. Ennyi. Másra egyszerűen NINCS MOST SZÜKSÉGEM!!!

A délután folyamán sétálgattunk egy kicsit a Miraflores városrész közepén található téren és a közeli könyvesboltokban spanyol-angol phrasebook-ot keresgéltünk Nick-nek. Jó volt látni, hogy a LP és a Handbook összesítői (legfainabb útikönyvek) itt is kaphatók. Kicsivel drágább, mint Angliában vagy az USA-ban de megvan szinte minden, amit kereshet az ember. A könyvesboltok járása után beültünk internetezni 1-2 órára. Kb. ennyi volt ennek a napnak az eseménye. Délután 5-kor visszamentünk a szállásunkra, ahol egy pár óráig a naplót írtam, majd tévéztünk és tévéztünk és tévéztünk. Egyik filmet néztük a másik után. A végén annyira belustultunk, hogy vacsorát is telefonon rendeltünk a Burger King-ből. Vacsi után megnéztünk mégegy filmet, majd bealudtunk.

Második nap Limában, a semmittevés hál Istennek folytatódik
2004-05-20
Ez alkalommal kivételesen délig aludtunk. Frissítő zuhany után ismét megreggeliztünk, majd visszamásztunk a szobába tévézni egy kicsit. Délután felvettük a - még előző nap mosásra-szárításra leadott, azonban csak félig tisztára sikeredett cuccainkat - egy közeli mosodából majd elmentünk a McDonald's-ba ebédelni.

Ebéd után rövid frissítő séta következett majd interneteztünk egy néhány órát. Internetezés után megittunk egy kávét az egyik étterem teraszán, majd unalmunkban hazamentünk tévézni. Én egy ideig ismét a naplót írtam (nagy volt a lemaradás) de aztán elcsábítottak a jobbnál jobb filmek. Este 11 magasságában még a 3 saroknyira lévő KFC-be elmentünk vacsorázni, majd hazaérés után egy újabb amerikai filmmel koronáztuk meg a napot. Fogalmam sincs hány óra lehetett, mire elaludtunk de arra emlékszem, hogy az éjszaka közepén felébredtem arra, hogy a TV-t bekapcsolva hagytam...

Harmadik nap Limában, végre kimozdulunk
2004-05-21
A késői fekvés következtében megint sokáig ment a lustálkodás. Kicsivel déli 12 után azért sikerült megreggelizni (ja, ezek a szállodai reggelik itt borzasztóan gyíkok: pirítós, dzsem, kávé, gyümölcslé, ENNYI), majd du. 1 előtt elindulni.

A napi tervem az volt, hogy elmegyek a Varig irodájába elrendezni végre a "légimérföldeimet" (még La Pazban kiderült, hogy már bent vagyok a Star Alliance rendszerében de csak a Salvador - Foz do Iguacu távolság van regisztrálva), hogy a legelső utamat, az 5680 mérföldes London - Sao Paulo-t is jóváhagyassam. Gyűjteni kell a mérföldeket, különben nincs ingyen út! :) Mivel a "varigosok" is sziesztáztak 1 órát, ezért du. 2-ig várnunk kellett de eközben bekaptunk egy frankó kis hamburgert és salátát egy közeli gyorskajáldában. (Na, így egyhuzamban ötödszörre már nem esett annyira jól, ezt azért elárulom. Korábban NAGYON.) Ebéd után sikerült a Varig irodájában kb. 1 órát elszórakoznom, ami alatt nem csak a pontszerző kártyám ügyét, hanem a jövőbeli útjaimat is átrendeztem egy kicsit, vagyis július 23. helyett most már július 30-án repülök majd tovább Guatemala-ból Tahiti-re. Nyertem egy hetet az amerikai kontinensem, amire szükségem is lesz. Eme "fárasztó" szervezkedés után bedzsaltunk a belvárosba.

Limában a buszok ugyanúgy működnek mint Dél-Amerika egyéb nagyvárosaiban azzal a különbséggel, hogy itt percenként jönnek az egyazon ugyanarra a helyre közlekedő buszok. Annyi van belőlük, hogy komolyan eszedbe jut, hogy vajon ezek a társaságok miből élhetnek. Mindegyik busz ajtajában egy fiatal srác ordítja az útirányt - ha esetleg vak lennél és nem tudnád elolvasni, hogy mi van a buszra írva (ami egyébként a sok felirattól már egyébként is úgy néz ki, mint egy karácsonyfa) - idegesítő hangjuktól az egész város visszhangzik. Fél óra alatt bebuszoztunk tehát a belvárosba, hogy lecsekkoljuk milyen "downtown" Lima.

Hát, semmi küli. Régi romos, burkolt faerkélyes épületek tömkelege, egyedül a főtéren vannak restaurált kolóniális épületek, melyek impozáns módon emelik a városközpont fényét és mellesleg a katedrális is egész korrekt. A főtér közepén csakúgy mint Arequipában van egy szökőkút, ami köré odagyűlnek a helyiek és etetik a galambokat, vagy egyszerűen csak nyomják a traccspartit. Amikor ideértünk kivételesen átsütött a nap az egyébként sűrű ködön, így sikerült 1-2 jobb fényképet is készítenem a térről.

Lima időjárásáról egyébként még nem írtam. Nos, ez a csúcs. Januártól - márciusig ugye nyár van, meleg és napos. Ez eddig ok. Az év hátralévő részében viszont bekúszik a város fölé az ún. Garúa, ami egy Csendes-óceán felől érkező trópusi ködféleség s e miatt az év további 9 hónapjában szinte alig látni a napot. Ha ilyen körülmények között kéne élnem, azt hiszem bekattannék. Hogy pontosan hol fogok élni, azt még nem tudom de Lima már tutira nem szerepel a listán. :)

A délután hátralévő részében elmentünk a postára, hogy felvegyünk egy Nick-nek küldött csomagot, majd fagyiztunk egyet és beültünk ismét internezni. Újabb 8 nap után sikerült a weblapomat frissíteni. Stenk. Internezetés közben kiderült, hogy Hai, - az izraeli cimbi, akivel Patagóniát túráztam végig és Uyuniban is összefutottam még vele - Limában van és Dél-Amerikai kirándulásának utolsó napját élvezi. Gyorsan visszaírtam neki egy emailt (amire később válaszolt is), így a már jólismert Miraflores-es McDonald's elé egyeztettünk találkát este 9-re. Internetezés után kisétáltam a "buszmegállóba" (ami itt nem nagyon van mert a busz ott áll meg, ahol leinted), majd elkaptam egy Miraflores felé menő buszt. A buszút fele alatt egy helyi csáveszkám hintett nekem némi aprópénz reményében egy borasztóan gyenge dumát - vagyis, hogy kórházban kezelteknek gyűjt pénzt az utcán kajára (nem vettem be). Fárasztó dolog gringónak lenni egy szegény országban. Mindenki a pénzedet akarja.

A Hai-jal való találkozás örömteli volt, gyorsan le is öblítettük egy liter sörrel és "fűszereztük" egy pizzával a mirafloresi étteremsoron. Na ez is... Csakúgy mint Cusco-ban itt is rángatnak jobbra, balra, hogy hova menjél. Mindenféle ajánlatokat dörgölnek az orrod alá és persze kamuznak agyba-főbe. Az egyik helyen ingyen sört ígértek a pizza mellé, majd amikor végre beültünk akkor közölték, hogy mégsem. Olyan ideges lettem, hogy utána a pincér kiscsaj azt sem tudta hogy járjon a kedvemben. Oké, nem szép, hogy egy "volt pincér" drámát rendez egy étteremben, de az agyamra megy, hogy Peruban mindenki csak a süket dumát nyomja. Lehet, hogy ez korábban nem így volt, vagy csak velem történik ez az egész de kezd nagyon elegem lenni ebből az "üzletpolitikából". Hai-jal és Nick-kel ennek ellenére kellemeset söröztünk egészen éjfélig és közben gyűjtöttem az info-t Hai-tól Kolumbiával kapcsolatban, ahova a manus a bolíviai és perui Altiplano-ról menekült az átlag 3500m-es tengerszint fölötti magasságot nem bírva. Kellemeset a hasznossal, ugye... :)

Nem sokkal éjfél után aztán elköszöntünk egymástól, majd mindannyian "hazamentünk". A szálláson még tévéztünk egy kicsit, aztán beszunnyadtunk ezerrel.

Utolsó nap Limában, este irány Huaraz
2004-05-22
Reggel 8-kor a telefon csörgésére ébredtem. A jó öreg Papó, Zoli barátom hívott Miamiból. Még előző nap adtam meg neki a számomat egy emailben, hogy valamikor este hívjon fel de akkor nem volt rá lehetősége és úgy gondolta inkább felébreszt. Jól végigkacarásztuk a negyed órás beszélgetést, majd mennie kellett a cimbinek, mert lejárt a kártyán a zsír. (Érdekességként ide írom, hogy Zoli 17 amerikai centből hívott engem egy műholdas szolgáltatón keresztül az USA-Peru viszonylatban és ekkorka összeg 14 perc beszélgetési időt adott, egyszerűen hihetetlen.) Már majdnem egy éve nem láttuk egymást, előtte meg 3 évig együtt nyomtuk a gályát. Változik az élet. Megnősült az öreg Papesz (ja igen, mi csak úgy Papónak hívjuk egymást, ami még étterem slang amerikában, ahol a főleg a latinok azokat az embereket, akiknek nem tudják a nevét csak papo-nak nevezik) és Miamiban telepedett le. Én meg a világ körül kószálok... Hmmmm. (Na most jól elgondolkodtam.)

A telefonbeszélgetésünk után már nem tudtam visszaaludni, így frissítőleg lezuhanyoztam, majd lementünk reggelizni. Elhatároztam, hogy elég volt Limából (eleget henyéltem), este továbblépek. Reggeli után elmentünk repjegyet nézni Nick-nek (aki visszament a már korábban említett perui lányt meglátogatni) én meg rövid eredménytelen keresgélés után kénytelen voltam egy taxit fogni, hogy a Cruz del Sur központi állomásán vegyek jegyet az esti buszra. La Paz érdekes egy hely, itt nincs központi buszpályaudvar, hanem minden busztársaságnak megvan a maga állomása a városban szerteszét. A taxival mindenesetre gyorsan odaértem és du. 2-kor már egy esti buszjegy boldog tulajdonosa voltam. Eme formalitás után felszálltam egy helyi buszra és a belváros felé vettem az irányt. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a perui fővárosban egy látványosság nem sok, annyit nem néztem meg. Csak McDonald's meg Burger King. Ennyire nem lehetek tróger. Na jó, minden múzeumba azért nem fogok elmenni de egyet legalább megnézek.

A választás a San Francisco Katedrálisra esett, mely egyben múzeum is és az egyetlen látogatható katakombák "otthona". Limában ugyanis az emberek egészen Peru függetlenségéig, 1821-ig katakombákba temetkeztek (ami egy komplett föld alatti labirintus). A múzeum érdekes volt, számos több száz éves freskót őriztek a falak, melyek egyébként részben többször összedőltek a Limát folyamatosan sújtó földrengések következtében. Érdekesség, hogy alkalmakkor több évtizedekig is eltartó restauációs munka eredménye az, hogy Lima legnagyobb Szent temploma a mai napig megvan. A katakombák is érdekesek voltak, bár csak egy apró részt restauráltak belőlük. Az archeológusok az egyes tömegsírok csonjtait szétválogatták (egy gödör medencecsont, egy gödör koponyák) így ma már "szépen rendszerezve" lehet megtekinteni Lima egykori lakóinak maradványait. Felemelőnek nem mondanám az élményt de érdekes volt mindenesetre.

A múzeum után beültem egy helyi krimóba 5 sole-ért megebédelni, majd rövid séta után fogtam egy buszt és egészen az óceánpartig buszoztam Miraflores szélén. Nos, a limai óceánpart abszolút felejthető. Ugyan a vékony felhőréteg mögül átsütött a nap, az egész tengerpart hangulata mégis olyan semmilyen volt. Színtelen égbolt, színtelen óceán, vagyis nem oké. Áprilistól decemberig viszont ennél többet nem lehet látni, így én is csak 15 percet sétálgattam, majd visszaballagtam a hostelbe. Itt még egy órát tévéztünk Nick-kel (aki a szobát aznap estére is kivette, mivel ő csak másnap ment tovább), majd elmentünk búcsúzóul a KFC-be vacsorázni, elköszöntünk egymástól én meg újfent kitaxiztam a buszállomásra. Most már tényleg egyedül maradtam megint.

A busz Huarazba este 10-kor indult. Egy ideig még az "Identity" c. nagysikerű filmet próbáltam nézni az indulás után de az álommanók legyőzték a figyelemmanókat. :)

Folytatás: Huaraz (2004.05.23. - 05.24.)