Kezdõlap
Bemutatkozás
Ki ez a csávó?
Hozzávalók
Napló
Fényképalbum
Bendõboldogítók
Eszembejutások
Miért?
Világjárók
Statisztika
Étkezés
Szállás
Közlekedés
Apróságok
Költségvetés
Térképek
Média Info
Kapcsolat
A hónap fényképe:
JANUÁR 2005.
Photo of the month:
JANUARY 2005.
iKreator
Napi Háttér Képek.hu


My iKreator
Horde Mail

Statisztika - Közlekedés (Szárazföldön)

Zötyögés, zötyögés
Az étkezés és az alvás után az utazás harmadik legfontosabb eleme a távolsági közlekedés, azaz az egyik helyről a másikra eljutás. Ez általában eléggé időigényes dolog, ha az ember sokmindent szeretne látni. Magyarul egy alapvető különbségről beszélünk itt a félpanziós 2 hetes tengerparti nyaralás Görögországban és a minél több mindent egy adott idő alatt megnézés között. Természetesen egy hosszú - jelen esetben 1 éves - utazás során is előfordul, hogy egy-egy helyen heteket is eltölt az ember de az is megesik, hogy 2 napon keresztül egyfolytában csak mész.

Az alábbi statisztika a szárazföldi, szinte teljességgel busszal igénybevett utazás részleteiről és költségeiről vall. (Azért szinte, mert 1-2 alkalommal pl. limuzint vettem igénybe busz helyett, pl. Peruban). Az utazás tekintetében nem igazán számít, hogy mi a legdrágább, mert az ár a szolgáltatásokon kívül attól is függ, hogy mennyi időbe telik az egyik helyről a másikra való eljutás. Természetesen kiszámolhatnám, hogy az egyes országokban melyik volt a legdrágább utam a távolság és idő tekintetében, de ez túl nagy munka lenne és egyébként sincs akkora jelentősége. Ha sokat utazol, előbb-utóbb kijön egy átlag, amiből ki lehet számolni, hogy egy adott országban 1 óra távolsági közlekedés kb. mennyibe kerül. Magyarul ha megkérdezel egy helyi lakost, hogy mi milyen messze van (és itt csakúgy mint az USA-ban, az emberek időben és nem kilométerekben / mérföldekben mérve számolják az egyes helyek közötti távolságot), az általa adott órák számát az átlagösszeggel megszorozva megkapod a körülbelüli értéket. Ez ilyen egyszerű!

Az utazás sokszor nagyon fárasztó tud lenni. Ha jobb busszal utazol, akkor kellemesebb, ha rosszabbal, akkor természetesen az órák is hosszabbnak tűnnek. Dél-Amerika fejlettebb országaiban (egyelőre csak Bolívia volt a kivétel) nagyon modern és kényelmes buszokat is lehet találni. Ezeken egyes alkalmakkor az utazás időtartamának megfelelően még kétszeri, háromszori étkezés is benne van a busz árában. A kaja a buszon természetesen nem királyi, valamivel gyengébb mint az amit az ember egy repülőúton kap. Brazília kivételével (ahol minden portugálra szinkronizált) szinte minden országban feliratosak a levetített - főleg amerikai - mozifilmek, ami nagy stenk ha az ember beszéli az angolt! Na de a távolsági és helyi közlekedés egyéb részleteiről majd írok hamarosan egy külön rovatot, mert megérdemli. :)

Annyit még megemlítenék, hogy a buszon való utazás sokszor olyan, mint több óra nyugalom a gondolkodás kényszere nélkül. Egy-egy új helyre való érkezéskor mindig benne van az emberben, hogy "na most mi lesz, merre tovább...", amikor viszont egy hosszabb lélekzetvételű út előtt állsz, mindig arra gondolsz, hogy "na, most 10, vagy akármennyi óráig nem kell gondolkodnom, csak nézek ki a fejemből..."

Az alábbiakban esetenként megemlítek megbízhatóbb (általam igénybe vett) busztársaságokat is de a teljesség igényével ezekről írni nem annyira lényeges, pláne, hogy ezekben az országokban - mint mindenhol máshol is - állandó a változás. (A napló egyes részeiben egyébként hivatkozom a társaságok nevére is.) A poén kedvéért - mint ahogyan azt a Statisztikák menüpont bevezetőjében is említettem volt - azt is összeadtam az egyes országokban, hogy hány órát tölöttem mindösszesen szárazföldi (távolsági) utazással valamint a lista legvégére tettem egy összesítő eredményt. Ez főleg számomra a legmegdöbbentőbb... :)

BRAZÍLIA
Brazíliában a távolsági buszok nagyrésze fain. Három különböző kategória létezik, ami kb. az "Economy", "Business" és az "Executive" szintjének felel meg, az "Executive" osztály neve "Leito". Itt ággyá alakítható székek vannak, párna, pokróc, többszöri étkezés és királyi kiszolgálás várja az utazót. Ennek az ára is borsos, így én egyszer sem vettem ezt igénybe. Legtöbbször "Business Class"-on utaztam, ami kb. 50-60 fokban hátradönthető székekkel van felszerelve és helyenként itt is kap az ember párnát, pokrócot és kaját. A kiszolgálás szintje egész jó és a kaja is tűrhető. Hosszabb - főleg éjszakai - utak alkalmával különösen ajánlott legalább ezt a szintet igénybe venni, hogy ha már az ember úgy sem fizet a szállásért, legalább kényelmesebben ls nyugalmasabban utazzon. Leghosszabb átszállás nélküli utam 17 órás volt Belo Horizonte-ból Porto Seguroba, egyszeri átszállással (de még mindig egyhuzamban) pedig Lencoisból Recifébe mentem, összesen 20 órát ültem buszon ekkor.

BUSZON TÖLÖTT ÓRÁK SZÁMA: 102,5 óra
BUSZJEGYEK ÖSSZ KÖLTSÉGE: 671 Brazil Reál
ÁTLAG KÖLTSÉG / TÁVOLSÁG: 6.54 Brazil Reál / Óra

ARGENTÍNA
Argentínában a buszok alapvetően nagyon jók. Itt a távolsági kategóriában két alapvető szint van, a "Semi-Cama" ("fél ágy") és a Cama ("ágy"). Különbség a székek hátradönthetőségének mértékében, a székek ülésének méretében és egymás közti távolságában valamint a felszolgált étel szintjében található. A kettő közötti árkülönbség sok esetben nem is sok, így ha igazán hosszú útra megy az ember (10+ óra), akkor érdemes a Cama buszt választani. Ezeken a székek sokszor fotelszerűek és teljesen hátradönthetők, ami tökéletes lehetőséget nyújt az alvásra, pihenésre. Egyes Cama járatokon még pezsgőt is szolgálnak fel az utasoknak de ez a luxus számomra teljesen indifferens volt. Az esetek nagytöbbségében Semi-Cama buszt vettem igénybe, mivel a késői foglalásaim miatt a Cama buszra szóló jegyeket az adott időpontra már elkapkodták. Leghosszabb utam Mendozából Saltába szólt, ekkor 20 órát ültem egyhuzamban ugyanazon a buszon. (Az átlagolásban benne van egy falujáró abszolút fapados út is, mely Mendoza-Potrerillo viszonylatban oda vissza 2-2 óra volt és összesen 4.50 peso. Ez egy kicsit csökkenti az igényes távolsági járatokból számolt óránkénti átlagköltséget.)

BUSZON TÖLÖTT ÓRÁK SZÁMA: 118 óra
BUSZJEGYEK ÖSSZ KÖLTSÉGE: 599 Argentin Peso
ÁTLAG KÖLTSÉG / TÁVOLSÁG: 5.07 Argentin Peso / Óra

CHILE
A Chilei buszok nagyon hasonlítanak az Argentinában látottakhoz, azaz felettébb stenkek. Itt gyakori a "Classico" busz is mint távolsági járat (a "Semi Cama"-n és a "Cama"-n kívül), ami egy normál magyarországi távolsági busz szintje és létezik egy abszolút Luxus járat is (legalábbis a Tur-Bus társaságnál igen), ami nem csak hogy teljesen hátradönthető székekkel, hanem komplett ággyá alakítható ülésekkel van felszerelve. Ennek ára nagyon borsos, már nem is emlékszem pontosan, hogy egy 10 órás útért mennyit kértek el de valami 25.000 chilei peso-t. Én általában Semi-Cama viszonylatban utaztam itt is, ugyanis Chilében még ehhez a szinthez is jár a kispárna, a pokróc és a kaja. A leghosszabb utam Puconból Santiago de Chilébe vitt és 10,5 óráig tartott.

BUSZON TÖLÖTT ÓRÁK SZÁMA: 30 óra
BUSZJEGYEK ÖSSZ KÖLTSÉGE: 41000 Chilei Peso
ÁTLAG KÖLTSÉG / TÁVOLSÁG: 1366 Chilei Peso / Óra

BOLÍVIA
A bolívai távolsági közlekedés kb. ott tart, ahol az Argentin tartott 30 éve. A buszok állapota minden esetben megkérdőjelezhető és az igazi kényelem egy elérhetetlennek tűnő vágyálom. Az emberek persze nem is vágynak rá szerintem, mert nem tudják hogy mi az. Számos távolsági busz létezik Bolíviában, itt azonban nincs alapvető különbség. A hosszabb éjszakába nyúló utakra van 1-2 jobb társaság valamivel kényelmesebb buszokkal de azok főleg La Pazt kötik össze az ország egyéb nagyvárosaival. (Ezen társaságok neve csak a feljegyzés kedvéért Copacabana és Trans Copacabana). A többi járat maga a lepattantság és az igénytelenség. Ennek megfelelően a szárazföldi utazás nagyon baráti áron üzemel. (Pláne a gringók számára.) Leghosszabb utam Sucre-ból La Pazba vezetett és 14 óráig tartott.

BUSZON TÖLÖTT ÓRÁK SZÁMA: 27 óra
BUSZJEGYEK ÖSSZ KÖLTSÉGE: 145 Bolíviai Boliviano
ÁTLAG KÖLTSÉG / TÁVOLSÁG: 5.37 Bolíviai Boliviano / Óra

PERU
Peruban a közlekedés elég változatos. Vannak abszolút luxustársaságok és vannak bolíviai szintű buszok is. Az érdekesség, hogy egyes luxustársaságok rövidebb távú járatai ugyanolyan lepattantak, mint a fapadosnak nevezett társaságok buszai. Peruban a közlekedés drágább mint Bolíviában de még mindig olcsóbb, mint Brazíliában, Argentínában vagy Chilében. A buszok szintjét tekintve vannak tehát az abszolút fapados (még chilei viszonylatban "Classico"-nak sem nevezhető) buszok, "semi-cama" és "cama" járatok. Leggyakoribb a "semi-cama" valószínűleg azért mert a helyiek ritkábban veszik igénybe a legdrágább szolgáltatást. (És a gringók sincsenek annyian, hogy miattuk érdemes volna sűríteni azok számát.) Leghosszabb buszutam egyhuzamban 15 órás volt Cusco-ból Nazca-ba, leghosszabb kiindulóponttól-célpontig való eljutásom viszont 18,5 óra alatt történt meg (ez a nettó utazási idő), mégpedig Huarazból Trujillo-n, Chiclayo-n (ahol volt 3 óra szünetem) és Piura-n át az ecuadori határ melletti Tumbes-be. (Ez az út bruttó pontosan 24 órás volt.)

BUSZON TÖLÖTT ÓRÁK SZÁMA: 77,5 óra
BUSZJEGYEK ÖSSZ KÖLTSÉGE: 315 Perui Sole
ÁTLAG KÖLTSÉG / TÁVOLSÁG: 4.06 Perui Sole / Óra

Vagyis...
Az összesen Dél-Amerikában távolsági utazással töltött nettó idő 2004. május 25-ig Peruval bezárólag 355 ÓRA, vagyis 14 NAP + 19 ÓRA Kicsivel több, mint 2 hét...

Folytatás hamarosan...



Home  - Statisztika  - Közlekedés

© 2004 ahogyerzed.hu Az oldalon megjelenő összes anyag (cikk, fotó, logó, artwork, stb.)
szerzői jogvédelem alá esik, bármilyen célból történő újrafelhasználásuk kizárólag
a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

Az "Ahogy Érzed" koncepció, artwork, karakterisztika, felépítés, stílusjegy
© 2003-2004 Delta Broker Internet Kft. A weboldal szerkezete, felépítése, illetve a rajta üzemelő
szolgáltatások mindegyike szerzői jogok által védett és bejegyzett alkotások,
illegális felhasználásuk, illetve reprodukálásuk törvénysértés.


"Az legyen a tiéd, amit mindenhová magaddal vihetsz; beszélj nyelveket, ismerj meg országokat és embereket. Legyenek az emlékeid az útitáskádban."

"Own only what you can carry with you; know languages, know countries, know people. Let your memory be your travel bag."

"Solo te pertenece lo que tu puedes traer contigo; tienes que conocer lenguas; conocer paises; conocer gente. Deja tu memoria ser tu mochila de viaje." (Alexander Solzhenitsyn)