Eszembejutások 7.

Közös étkezések és a borravaló
2004-05-25
Talán annak következtében, hogy egész világkörüli utamat a vendéglátózásnak köszönhetem, a borravaló jelentősége és szerepe megváltozott számomra. Utazásom első négy hónapjában rengeteg féle emberrel találkoztam és rengeteg féle emberrel étkeztem egy asztalnál. Magával a fogyasztással és az ételélvezéssel nem is volt semmi probléma soha. A számomra zavaró és sokszor kellemetlen momentum a számla kifizetésekor történt. Vallom ugyanis, hogy a jó kiszolgálást értékelni kell. Nem kell csillagászati összegeket ott hagyni jatt gyanánt sehol sem de a kézrázogató köszönöm lóvé helyett az nem oké. Ha a pincér (vagy bármilyen kiszolgálószemélyzet) mogorva és barátságtalan de úgy ahogy teszi a munkáját, akkor el lehet gondolkodni, hogy vajon érdemel-e az emberünk plusz zsetont, de ha az illető végig kedvesen és előzékenyen mosolyog és folyamatosan azt érezteti velünk, hogy mi vagyunk az Urak (ami így is van egyébként :), akkor illendő dolog anyagilag is honorálni a plusz erőfeszítést még akkor is, ha egyébként tudvalévő, hogy az Egyesült Államokon kívül a felszolgálókat mindenhol megfizetik (valamennyire) és a jatt az csak extra.

Közös hátizsákos barátaimmal való étkezések befejeztekor mindig jött a dilemma, hogy mennyi borravalót hagyjunk. Ha jó és kedves volt a kiszolgálás, akkor én mindig próbáltam utalni rá, hogy a "barátunk megérdemel 10%-ot", ezt azonban sokan nem bírták kiszámolni. Mondtam, hogy mindenki a saját fogyasztását ossza el tízzel és GÓL, de sokan 1-2 plusz érme közösbe bedobásával úgy gondolták, hogy az általuk hagyott extra bőven elég. Sokszor az volt, hogy én bedobtam egy 10-15%-ot középre, a többiek meg az én kontómra kalkulálták a jattot. Sokszor még heveny vitába is keveredtem ezzel-azzal. Nem értették sokan, hogy egy 4 egységes (bármilyen pénznem) csekkre nem muszáj 2 egységet hagyni, viszont a 60 egységesre illik 6-ot és nem megint 2-őt. Sokan egyszerűen maximálják a borrvaló mennyiségét egy adott összegben a számla értékétől teljesen függeltenül. És ha a nyugati világból jövünk, akkor mindannyian tudjuk, hogy ez nem így működik. A legérdekesebb ilyen vitám egyébként még nem most, hanem Mexikóban volt tavaly nyáron az egyik olasz sráccal, aki annak ellenére, hogy Dublinban hónapokig pincérkedett, egyszerűen nem volt hajlandó jattolni az étteremben. 60 pesora bedobott 1.50-et. Mondtam neki, hogy ezáltal az asztal össz borravalóját csökkenti, amiben én is benne vagyok, mire közölte, hogy őt ez nem izgatja, annyit hagy amennyit gondol. Erre én meg azt mondtam, hogy nem eszem vele 1 asztalnál, mert nem fogom magam égetni vele, hogy micsoda egy csóró vendég vagyok. Az az úr aki fizet és ha a kiszolgálás jó, én igenis jólesően hagyom ott a "jogos" jattot.

Lehet, hogy én gondolom rosszul de a világ igenis így működik. Az élet eléggé monoton tud lenni egyébként is, szóval ha valaki odafigyel ránk és kedves (még akkor is ha ez a munkájának a része), értékelni kell kedves barátaim! (És itt nem csak a pincérekről beszélek, hanem minden olyan szervíz melóról, ahol az ember a tényleges produktum mellé kap egy marék kedvességet vagy egy mosolyt.)

Furcsa és szomorú látni, hogy ez sok "nyugati" számára mekkora egy áldozat...