Merida

Érkezés Meridába és egy pihenéssel teli nap
2004-07-13
A busz reggel 6-ra futott be Meridába. Még az éjszaka folyamán az egyik röpke megálló alkalmával kiszedtem a hátizsákomból a hosszúnadrágomat, mivel a 15 fokra légkondival lehűtött buszban már nem bírtam tovább létezni. Szóval megérkeztem - még sötét volt és fáradt voltam és nyűgös, anyúúúúúúúú - fogtam egy taxit és a Lonely Planet által ajánlott szálláslehetőségek közül kiválasztottam egyet. A taxi el is repített egykettőre az adott diákszállóba 3000 bolívaresért, ami olyan 300 Ft lehet. Otthon ennyi pénzért még be se szállok a taxiba szinte, nem hogy 10 percig autókázzak. A diákszállóba való érkezésemkor belefutottam egy ugyanabban az időben érkezett német srácba, akivel már Cartagena-ban is találkoztam 2 héttel korábban. Kicsi a világ má' megint. Kivettünk egy szobát ketten, majd egy rövid trécselés után átadtuk magunkat az álmoknak egy újabb néhány órára.

Miért is jöttem Meridába? Először Huszti fehérvári cimborámtól hallottam erről a helyről, ugyanis ő 3 és fél évig Dél-Amerikában kóbórolt és Venezuelai hónapjainak egy jelentős részét ebben a városkában töltötte. Jó hangulat, fain környezet. Idő híján engem ez utóbbi izgatott inkább, mivel Merida a venezuelai Andok szívében fekszik közvetlenül az itteni legmagasabb csúcs a Pico Bolivar alatti völgyben. Aranyos kisváros és a legjobb hely dél-nyugat venezuela túráihoz való kiindulásra. Közel vannak a hegyek és csak 12 óra Los Llanos, a venezuelai pampák, ami ugyancsak a terveim között szerepel. Venezuelában úgy sincs sok időm, ezért megnézem azt ami útba esik, aztán irányulok tovább Közép-Amerikába. A világ legmagasabb vízesését az Angel-vízesést, valamint a híres Roraima Nemzeti Parkot, majd egy jövőbeli Amazonas túrával fogom összekötni. Legyen azért miért visszajönni ide is, ugye...:)

Kb. 11-ig szunnyadtunk, majd felkeltünk, hogy csináljunk valamit. Marco, a német srác elindult elintézni ügyes-bajos dolgait, és én is így tettem. Először leadtam a már dögszagot árasztó szennyeszsákomat (az elveszett város túrában összekoszolódott cuccok nem száradtak ki) egy közeli mosodában, majd besétáltam a központba. Legelőször annak akartam utána járni, amivel kapcsolatban Marco reggel figyelmeztetett. Ez pedig az USA Dollár és a Venezuelai Bolívar hivatalos és feketepiaci átváltási árfolyama. Az van ugyanis, hogy Venezuelában kormányrendelet szerint meg van határozva személyre lebontva, hogy ki hány dollárt vehet évente hivatalosan a bankon keresztül. Mivel ez a szám alacsony, ezért a beáramló turistáktól a készpénz dollárokat és eurókat a hivatalos árfolyam 1.5 - 1.7-szereséért vásárolták fel a feketepiacon. Ez a ráta mára már egy kicsit lejjebb szállt, de a mai hivatalos 1 dollár= 1920 bolívar banki árfolyam mellett még mindig 2500 bolívárt adnak 1 dollárért a feketepiacon. Az árfolyam egyre megy lefelé de még mindig hatalmas a különbség. Elmentem tehát egy bank felé hogy kiderítsem, hogy ez így van-e és sajnálattal tapasztaltam, hogy tényleg csak 1920-1980 közötti bolívart adnak a kártyás pénzkivételnél. Ha lenne nálam mondjuk 1000 dollár készpénzben, akkor ennyi pénzért 500.000-rel, azaz 25%-kal több lóvét kapnék. Persze ehhez nem kell 1000 dollár, mert 1 megveszekedett dollárért több mint 500 bolívarral adnak többet a feketepiacon. Ááááááááááááááááááááááááá!!!!!! ÉS NEM TUDOK MIT CSINÁLNI!!! Ha előre tudtam volna ezt, akkor tutira hoztam volna Ecuadorból egy halom dollárt és csak fekeetpiacon váltottam volna át a pénzt. Így - azaz a lóvé kártyával való kivételével - a venezuelai tartózkodásom biztos, hogy egy néhány száz dollárral többe lesz, mint abban az esetben, ha hoztam volna elég zöldhasút. HOGY A FENE ENNÉ MEG!!!!! Hát, egy ilyen ártatlan szívás is az élet része, nincs mit tenni.

A rövid információszerző sétám után bekaptam egy "Nap menüje" ebédkét óccsóért, majd egy internetkávézóban kötöttem ki egy néhány órára, ami nagyon jól esett. Internetezés után gondoltam visszasétálok a hostelbe pihikézni, de aztán mégis csak a további látnivalókkal kapcsolatos információszerzésbe kezdtem. Egyik utazási irodából a másikba csámborogtam és faggattam az embereket a lehetőségelről és az árakról. Természetesen a meghatározott árak is sokkal alacsonyabbak voltak dollárral való fizetés esetén, de ez ekkor már nem izgatott fel jobban. Van nálam még 120 dolcsi, azt ügyesen befektetem valami néhány napos kirándulásba, aztán, majd lesz ami lesz. Merida környékén gyakoriak a hegymászó túrák de engem ezek az Elveszett Város után nem nagyon érdekeltek, csak arra voltam kiváncsi, hogy 1 napos hegyi séta és tsi. valamint a Los Llanos pampa túra mennyibe lenne. Ezzel kapcsolatban össze is szedtem elég infót 1-2 óra alatt, majd döntéshozatalra vettem egy churro-t (ami egy helyi finom kis édesség), azután először jeleztem a legelső helyen információt szerzett helyen Harry-nek, hogy velülkmennék, majd elmentem vacsorázni egyet. Sült csirkét burkoltam orosz salátával és egy helyi körettel, aminek már elfelejtettem a nevét de a bendőboldogítókhoz újra összeszedem majd.

Vacsi után visszavonultam a hostelbe és este 10-ig Marco-val beszélgettem az élet nagy dolgairól. Kiderült, hogy a manus 26 éves és a Lufthansának dolgozik mint másodpilóta. 9 hónappal ezelőtt kivett 3 év fizetésnélküli szabadságot és mivel Lufthansa alkalmazott ezért az összes IATA-hoz tartozó repülőtársaság gépével ingyen utazik világszerte. Egyszerűen hihetetlen volt ez hallani, amikor én ezreket költöttem dollárban a repjegyemre. Nem kell tehát sok zsír, csak amiből túléli a mindennapokat, az utazás meg szinte ingyen van neki. Kb. 2006 júliusáig tervezi a világbarangolást, 1 év Ausztráliában töltött munkával fűszerezve. Ráadásul hozzám hasonlóan internetes naplót vezet és könyvet is akar írni az élményeiből. Volt tehát miről beszélgetnünk...

Este 10 után még kb fél 12-ig írtam egy kis naplót, majd elraboltak az álommanók. Kitaláltam, hogy másnap elmegyek egy két napos túrára a hegyekbe. Úgyis olyan keveset túráztam mostanában.... :)

Merida és a világ leghosszabb függővasútja, valamint túrázás Los Nevados-ba
2004-07-14
Reggel 7-kor csörgött az óra. Felkelés után gyorsan vettem egy forró zuhanyt, majd összerámoltam a 2 napos úticsomagot és a hátizsákomat hátrahagyva Marcoval elmentünk reggelizni. Nem tudom, hogy mi ütött belém ezen a napon de annyit ettem mint 8 varacskosdisznó. Egyik szendvicset követte a másik, kávé, narancslé, joghurt, kakaó és ami szem szájnak ingere. Fantörpikus volt. :) Kaja után aztán elballagtunk a függővasúthoz.

A Meridai függővasút, azaz a "Teleferico de Merida" a világ leghosszabb, összesen 4 szakaszból álló függővasútja, ami az 1600 tengerszint feletti magasságon nyugvó Merida központjából kb. 1 óra alatt a 4800m magas Pico Espejora röpíti fel az embert. Ekkora emelkedés természeseten az oxigénmennyiségben és a hőmérsékletben is megmutatkozik, ezért az egyes szinteken való rövid akklimatizálódás fejfájás és émelygés elkerülése végett kimondottan javasolt. Jó idő esetén az egész Venezuelai Andok látható a csúcson lévő kilátóból, valamint az ország legmagasabb pontja, a Pico Bolívar 5007 m-es magasságával. Szóval mindenképpen érdemes ellátogatni ide és nem csak a LEG-eket kedvelőknek.

Mivel sajnos elég kevés kabin jár az egyes szakaszokon (a két alsón kettő, feljebb meg csak 1-1), ezért több mint egy órát kellett várakoznunk Marco-val, mire sorra kerültünk. A felefelé menet teljesen sima volt és amint feljebb kerültünk, egyre csodálatosabb panoráma tárult a szemünk elé. Az első szakasz kb. 12 percig, a második is 10-12, a harmadik és a negyedik egy kicsivel rövidebb ideig tartott, Az egyes szakaszok között megálltunk egy pár percre, s csak az utolsó előtti szakaszon kellett egy kicsivel hosszabb ideig várakoznunk. Az idő napos volt és egy kicsit párás is, a hegyek teteje felhőben úszott. Az utolsó előtti állomás a Loma Redonda névre hallgatott 4045 m magasságban, innen indul az ösvény is az 5 órányira lévő Los Nevados falucskába, ami az aznapi célállomásom volt. Marcoval felmentünk a Pico Espejo-ra egy 20 percre, csináltunk 1-2 fotót és gyönyörködtünk a körülöttünk lévő hegyóriásokban, majd visszamentünk Loma Redonda-ra. Mivel Marco nem akart velem jönni, így elköszöntünk egymástól és megbeszéltünk egy másnapi találkozót, majd egyedül nekivágtam a 4-5 órás útnak.

Az első rövid szakaszon egy Guillermo nevű argentin hegymászó manusba futottam bele, s megvitattuk a világ legfainabbul megmászható hegyeit. Guillermo aztán visszafordult, így egyedül folytattam tovább az utat. A legnehezebb talán ez az első szakasz volt, ugyanis itt kb. 45 percig felefelé kellett mászni de aztán az "El Alto" átjáróhoz érés után szinte végig lefelé mentem. Óriási érzés volt de furcsa, hogy bármerre néztem, sehol egy lélek, teljesen egyedül gyalogoltam a hatalmas hegyóriások között egyre lejjebb völgyben. Kb. 1 órája mehettem, amikor utolértem 2 holland lányt, s innentől fogva már nem is voltam egyedül tovább. A Los Nevados-ig tartó 3 órás szakaszt már együtt nyomtuk le és rengeteget baromkodtunk hármasban. Leonie és Dorieke állati jó fej, fazon lányok voltak, azonnal megtaláltuk a közös hangot. A táj végig csodálatos volt, de őszintén megmondom már nem hatott az újdonság erejével, mert ehhez hasonlót már Argentinában, Peruban és Ecuadorban is láttam.

Los Nevados-ba fél 6 körül értünk és elég fáradtan. Felfelé mászni nagyon fárasztó pláne több ezer méter magasságban, de lefelé sem fain órakon keresztül jönni, mert akkor meg a térde fájdul meg az embernek. Küszködtünk tehát rendesen és hatalmas stenk volt a megérkezés. Los Nevados nem más, mint egy porfészek, egy piciny falucska egy hatalmas völgy oldalában, mindössze 10-20 ház az egész középen egy térrel és egy templommal. A turisták nagyrésze csak az idevezető út és a nyugis környezet miatt jön ide, maga a falucska nem egy nagy eresztés. Szálláshelynek egy Meridában ajánlott Posada Bella Vista nevű vendégfogadót választottunk, ahol 18000 bolívaresért / fő kivettünk 1-1 privát szobát vacsorával és reggelivel. A vacsoraidő este 7-kor volt, erre az eseményre összegyűlt a vendégfogadó összes vendége (ami 1 venezuelai, 3 angol, 2 francia, 2 holland és 1 NAGYON MAGYAR CSÁVÓBÓL állt), majd ennek befejeztével még Dorieke-vel és Leonieval játszottunk egy dobókockás játékot, majd 10 óra után mindenki elvonult pihenni. Én még egy ideig naplót írtam (na hja, felcipeltem a laptopomat a hegyre), majd éjfél környékén elpilledtem.

Los Nevados - Merida: vissza a városba a hegyekből
2004-07-15
Reggel 3/4 8-kor keltem, mert 8-kor volt a hivatalos reggeli. Szépen össze is gyűltünk mindnyájan és rendesen bereggeliztünk. Szükség is volt rá, mert a Meridába visszavezető útról azt az információt kaptuk, hogy 4 órás zötykölődés az egész és igencsak megéhezik az ember még akkor is, ha a szemmozgató izmokon kívül max. csak a feneked fárad el. Reggeli után kifizettük a számlát, majd összecuccoltunk és kisétáltunk a szállás melletti Plaza Bolívar térre, a helyi templomocska mellé. Már várt minket a téren a helyi terepjárós csávó, akivel a szállásadónk előző nap beszélte le a fuvart. (Érdekességként megemlítem, hogy a fogadó vendégkönyvében találtam egy magyar emberkét beregisztrálva, bizonyos Mucsi Rékát, aki tavaly járt errefelé. Hát, nem sok magyart láttam még ilyen könyvekben sem, nem hogy személyesen találkoztam volna bárkivel is.)

A terepjárónk egy rozzant Toyota Land Cruiser volt a változatosság kedvéért (itt szinte mindenki ezt a típust használja, meg Kolumbiában is) és nem sokkal fél 10 után indultunk el visszafelé. Az autóban természetesen nem csak mi hárman, hanem még plusz három helyi emberke is utazott plusz a sofőr, így aztán rendesen osztoztunk a beltér oxigén és helykészletén. (Morgolódok is mindig eyg kicsit ilyenkor, mivel én dél-amerikai viszonylatban dupla helyet foglalok ugyi: ) A lefelé vezető út minősége minősíthetetlen volt, kb. 15 km/h-val mehettünk átlagban és szénné rázkódtunk, csak úgy mint amikor a Sierra Nevadaban dzsaltunk az Elveszett Város túra kezdetéhez. Egy ideig esett az eső is, de aztán kitisztult az idő és csodálhattuk a minket körülvevő tájat. A hegyek továbbra is szépek voltak és hatalmasak, a völgy oldalában kijárt vékony földút mellett sok helyen kb. 500 m szakadék tátongott. Valahol már meg is szoktam ezeket a viszonyokat, így egyáltalán nem féltem, csak a mellettem utazó helyi fiatalasszony darázott mint atom, szinte minden egyes kanyarban a lábamat taposta, mintha az lenne a fék. (Az jutott az eszembe pont, hogy anno még írtam a bolíviai La Paz-Coroico útról, mint a világ legveszélyesebb útjáról és azóta az az igazság, hogy már vagy 5 legalább ugyanolyan veszélyes úton dzsaltam lefelé.) Egy 5 perces megállótól eltekintve végig csak mentünk és mentünk, délután fél 2 lehetett mire visszaértünk Meridába.

Visszaérkezés után elindultunk, hogy bekapjunk egy fincsi kis ebédet. Útközben beugrottam az utazási irodába Harry-hez, hogy jelezzem, visszaértem a hegyekből. (Azt beszéltük ugyanis, hogy majd ha visszaértem, akkor fizetem ki a Los Llanos túrára a lét.) Amint beléptünk az irodába azonnal kiderült, hogy a két holland lány is ennél a srácnál foglalta be a pampatúrát, s ezen hatalmasat lepődtünk. Mondtam is nekik, hogy ez a sors, hogy a hegyekben éppen velük találkoztam és ennyire megértjük egymást, ráadaásul a sok-sok utazási iroda közül ők is ugyanazt választották mint én. Előző nap még Marco-nak is jeleztem, hogy ha van kedve, akkor jöjjön erre az útra, hogy nagyobb legyen a móka, most meg hogy a két lány is jön, biztos voltam benne, hogy sikerül Marco-t meggyőznöm majd. A hatalmas meglepetés örömére elmentünk és egy, a már két nappal korábbról ismert étteremben jól megebédeltünk. Ebéd után megbeszéltük a lányokkal, hogy este 8-kor találkozunk, amikor elmegyünk egy fainat sörözni. Ennek lefixálása után interneteztem egy sort, majd visszamentem a korábbi szálláshelyemre, ahol azonnal összefutottam Marco-val. Két szavamba került rábeszélni a manust a szombaton induló 4 napos kirándulásra és egy fél órával később már újból Harry-nél ültünk, hogy elrendezzük Marco részvételi költségeit is. Yes! 2 napja még azon sóvárogtam, hogy mikorra lesznek új cimborák, most meg 3 olyan emberrel fogok elmenni erre a fantasztikus kirándulásra, akikkel itt cimboráltam össze 2 nap alatt. Így működik ez az utazgás, nincs egyedüllét, csak az ismerkedéstől való félelem és az abból következő negatív tapasztalat. Ha nyitott vagy, minden összejön egy kettőre. Az élet a legnagyobb stenk.

A délután hátralévő részében még kóvályogtunk egyet a városban Marco-val és egy pékségben eszegettünk fincsiségeket. 6 óra után visszatértünk a szállásra, én 1 órán keresztük írtam egy kis naplót, majd előkészülődtünk az esti pendülésre.

A találkozót a holland lányokkal a Plaza de Bolívar-ra beszéltük meg pontban 8 órára. (Venezuelában MINDEN város, község és falu főtere Simon Bolívar-ról van elnevezve.) Meg is érkeztünk időben, s csatlakozott még hozzánk egy ausztrál lány, Amy és egy venezuelai lány Maracaibo-ból, a kissé sznob Maria. Első lépésként bekaptunk egy kis fix áras vacsit kétezerért (ami kb. 200 Ft, hehe), majd az El Hoyo del Queque nevű bár felé vettük az irányt. Ez a fő "happening" hely, itt megy a nagy buli. El is indítottuk a mókát egy néhány kancsó sörrel, egyiket a másik után zavartuk le. Marco jóvoltábol egy nagyon kis helyes 23 éves venezuelai lánynak is be lettem mutatva, akivel egy fél óráig salsa-ztam atom módra. Végre sikerült használnom az otthoni salsa leckéken tanultakat. Persze nem vagyok valami nagy király és kilométerekről látszik, hogy számolom a lépéseket de akkor is jól esett salsázni egyet. Egy idő után kitalálták a lányok, hogy menjünk el a helyi dizsibe rázkódni egy még nagyobbat. Igazából nem sok kedvem volt hozzá de végül belementem. Eltaxiztunk hát a Cucaracha (magyarul "csótány") nevű diszkóba de sajnos Marco-t nem engedték be a rövidnadrágjában, így végül semelyikőnk se ment be. Ez még nem is lett volna bosszúság de már megvettük a belépőjegyet és azt meg nem akarták ezek a szemetek visszatéríteni. Negyed óráig egyezkedtünk, de sajnos nem jártunk sikerrel. Kissé szalonspicces állapotomban elküldtem mindenkit Kenyába, mert nagyon igazságtalannal éreztem ezt a fajta lehúzást. De hát nem volt mit tenni, visszamentünk az El Hoyo-ba. Katy, a venezuelai lányka még mindig ott volt, így vigasztalásul az est hátralévő részét vele táncoltam végig. Az Hoyo 1-kor bezárt, át kellett mennünk egy másik helyre, ahol vagy 3-mig pogóztunk, majd végül hazasomfordáltam aludni.

Utolsó nap Meridában sok sok pihenéssel, plusz egy újabb esti bulival
2004-07-16
Reggel vagy 11-ig aludtam. Megébredés után elhatároztam, hogy ezen a napon megint frissítek egy kicsit a weblapomon, így délután 2-ig dolgoztam az "anyagon". Ezek után kimentettem az összeállított dolgokat a Papó barátomtól kapott USB-s Pen Drive-ocskámra, majd összekészülődtem és elmentem enni egyet.

Délután fél 3 révén a reggelit már kihagytam, egy fincsi kis napi menüt toltam be az arcba 400 Ft-nyi pénzmagért. Ezek után azonnal bevágódtam egy internetkávézóba és 3 órán keresztül frissítettem a lapot. Este 6-kor aztán elindultam visszafelé a szállásra, hogy találkozzam Marco-val. Útközben még beugrottam a kedvenc szendvicses helyemre és bekaptam egy-két falatot, majd felhívtam Katy-t, hogy merre megyünk este pendülni. Kiderült, hogy épp a közelben pörgött a kiscsaj, így pár perc múlva beugrott a szálláshelyünkre a barátnőivel. Marco más esti programot választott, így először a helyi lányokkal egy utcabuliba mentem el, majd az előző este a holland lányokkal lefixált találkozóra odasietve elcsábítottam őket is az utcabuliba. Munícióként vettünk az egyik itallerakatban egy néhány üveg hideg sörikét, majd egészen este 11-ig az utcán mulattunk, táncoltunk, hülyéskedtünk. A buli végeztével átmentünk a már előző estéről ismert El Hoyo-ba ahol ismét zárásig folytattuk a pendületet. Miután innen kirúgtak minket éjjel 1-kor, így átmentünk a szembe lévő Gradas nevű kisebb méretű táncos helyre, ahol kb. 3-ig ugráltunk tovább. Nem mondom, hogy nem voltam hulla fáradt már ekkora, de szokásomtól eltérően egész jól tartottam magam. Végső kitikkadás előtt aztán eljöttünk és elindultunk hazafelé. Katy és egy barátnője hazakísértek (olyan kis drágák voltak), s fél 4-kor már be is fordultam balra. Vagy jobbra, már nem is emlékszem pontosan...

Ennyi volt Merida, s bár még lenne itt mit csinálni, holnap lépek a venezuelai pampákra, a Los Llanos-ra egy 4 napos kirándulásra.

Folytatás: Los Llanos: Kiruccanás a Venezuelai Pampákra (2004.07.17. - 07.20.)