Tegucigalpa
Megérkezés Tegucigalpába, és egy esti buli
2004-08-21
A tegucigalpai pályaudvarra érve azonnal fogtam egy taxit és elmentem a még Costa Rica elhagyásakor megismert kanadai srác, Rob által ajánlott Tobacco Inn nevű diákszállóba. Rövid keresgélés után meg is találtam a főtértől 3 utcányira, s szerencsémre még volt is hely, pedig mindössze kb. 12 ember befogadására képes az egész szállócska. Érkezéskor villámgyosan összehaverkodtam egy pár emberrel, köztük az 50 év körüli amerikai tulajdonossal, Tom-mal, valamint egy új-zélandi, egy ír és egy dél-afrikai sráccal. Fél óra traccs után már meg is beszéltük, hogy este elmegyünk és bulizunk egy hatalmasat. A velük való beszélgetésből az is kiderült, hogy Tegucigalpában semmi látnivaló nincs. Mondom jjjo, legalább erről le van a gond. Ennek örömére el is mentünk Burger Kingezni egyet.
A délután hátralévő részében bankot keresgéltem Andrew-val, az új-zélandi sráccal de sajnos sikertelenül. Hondurasban nagyon kevés a pénzkiadó automata, s a legtöbb belőlük az egyes bankokon belül található egyébként is, ami szombat lévén nekünk nem volt túl jó hír. A két órás "felfedezőkörút" így eredménytelenül zárult, ami azért is volt gáz, mert már nagyon kevés lempirám volt. Még a határon váltottam át 500 córdobát hondurasi pénzre, hogy ne nulláról induljak. (Honduras pénze a "lempira", ami egyébként egy spanyol gyarmatosítás ellen küzdő, mára már legendává vált indián neve volt, s a jelenlegi árfolyamon 1 dollár = 18.5 lempira). Még az internetre is felmentem, hogy cirrus automaták után keresgéljek de sajnos egyetlen találatom sem volt. Végül "nagy búsan" visszatértem a szállóba, ahol folytatódott a duma party, ezúttal 2 angol lánnyal beszélgettem az utazás és a világ csodáiról. Tomtól sikerült kiderítenem, hogy 20 percnyire egy benzinkútnál van egy Cirrus automata. Yeeeeeeeeeeeeeeeees!!! Nem hiszitek el, de utazás közben az egyik legcikisebb helyzet ha kifogy a lé és nem tudsz a számládhoz hozzáférni. El is szaladtam az említett UNIBANC automatához és sikerrel kivettem elég zsírt 7-8 nap hondurasi "túléléshez". Ezek után boldogan visszaballagtam a hostelbe és előkészülődtem az esti bulihoz.
Este 9 óra körül indultunk el "meghódítani" Tegus (így rövidítik a helyiek Tegucigalpát) lányait. Az ír srác Ross végül nem jött, így a dél-afrikai Bruce-szal és az új-zélandi Andy-vel hármasban fogtunk egy taxit. A srácok előző este egy olyan buliban voltak, ami 150 lempirás beugró ellenében korlátlan italfogyasztásra adott lehetőséget, így rendkívül kedvező hasonló ajánlatot remélve ugyanoda mentünk vissza. Buli előtt még bekaptunk egy Pizza Hut pizzát a krimóval szemben. Újabb érdekesség, hogy persze bármennyire szegény egy ország Honduras, azért itt is van 1-2 "amerika" utca, ahol egymás hegyén-hátán találhatók a gyorskajáldák. Nem egy, nem kettő, hanem vagy 10. Szevasz.
A buli sajnos ezen az estén 100-as beugró mellett 1 ingyen italt tartalmazott, így tudtuk, hogy ez nem az elhajlás éjszakája lesz. Mindenesetre bementünk és szórakoztunk egy nagyot. Volt sok tánc és őrület de sajnos mivel én elég korán keltem ezen a reggelen, így a duracell bennem nem sokáig bírta. Hajnal 1-2 felé beszélgetésbe elegyedtem egy csini kis helyi lánykával, akiről fél óra után kiderült, hogy csak 18 éves és mellesleg egy csomó családi problémával küzd. Hát szóval, ez a "találkozás" sem az égben köttetett. A srácok is jól kicsajozták magukat frankón eredménytelenül, így éjjel 3 felé a megismert menyecskéktől való elbúcsúzás után hazataxiztunk. Lefekvés előtt még hallottunk egy két pisztolylövést (szevasz) a távolban. Na mondom, jó helyre jöttünk mi is.
Egy vidám nap Tegusban, tele semmittevéssel
2004-08-22
Reggel 10 körül tápászkodtam fel, hogy ne késsek le a reggeliről nagyon, melyet mellesleg csak 9-ig szervíroztak. Szerencsémre még volt pirítós és tea, így a nyugtalan gyomrocskámnak adtam egy kis tápot. A srácok is feltápászkodtak viszonylag korán, így a délelőttöt az előző este történeténeinek az elmesélésével töltöttük. Monduk Tom-nak a pisztolylővéseket is, aki mosolyogva közölte, hogy ez itt mindennapos. (Ennek ellenére Tom még mindig azt állította, hogy Tegucigalpa Közép-Amerika legjobb helye. Hogy ezt mi alapján szűrte le, az mindannyiónk számára a rejtély kategória kérdése maradt.)
Délután 1 felé aztán összeszedtük magunkat és elmentünk ebédelni egyet egy közeli kínaiba. Kaja közben először kapcsolódtam be az athéni olimpiai játékok menetébe, mégpedig pont a férfi 100m-es futás döntőjével. Jó kis "kezdés". A tévé nézése közben aztán egyre idegesebb lettem, mert sokkal több volt a reklám, mint maga a közvetítés. Nem értem, hogy mikor jönnek rá az médiák, hogy ez nem oké. Jól van oké, reklámozzanak de ne mindenáron könyörgöm és ne állandóan. Na mindegy, még jó hogy nem nézem az olimpiát mert tutira összetörnék 1-2 tévét dühömben.
Kaja után szétváltam a srácoktól és sétáltam egyet jó helyi fotók reményében. Tegus sajnos nem váltotta be a hozzá fúzött - nem létező - reményeket. A város olyan szinten jellegtelen és ciki, hogy egyszerűen nem tudtam mit fényképezni. Így aztán pihenésképpen bevágódtam egy internetkávézóba és 2 hét után újból frissítettem a weblapot, s ezúttal is 3 órámba telt ez a mutatvány. Este fél 7 körül aztán visszaballagtam a hostelbe, érkezésemkor pedig belebotlottam a srácokba ismét, s azonnal vacsorázni indultunk. Mivel vasárnap lévén semmi nem volt nyitva csak egy másik kínai étterem még, ezért a nap utolsó étkezését is eme" parányi" ázsiai ország gasztronómiai remekeinek a kipróbálásával abszolváltuk.
Vacsi után visszasétáltunk a Tobacco Road-ba, itt mindannyian becsókoltunk egy pár középhideg sört, majd én 10 órakor eldőltem, mint a rohadt nád. Tegucigalpából ennyi elég is volt, másnap továbblépek a karib-tengeri Utila-ra, a Bay Islands szigetcsoport búvárcentrumába.
Folytatás:
Utila, Bay Islands (2004.08.23. - 08.27.)
|