Rarotonga

Első programdús napom Rarotonga szigetén
2004-09-26
A nemzetközi reptérről kisétálva azon nyomban lestipistoppolunk a már mások által is emlegetett "Backpackers International" névre hallgató diákszálló mikrobuszát, majd 10 perc alatt eljutottunk a kb. 8 km-re lévő hostelbe. Legnagyobb meglepetésemre a Cook-szigeteken baloldali közelekedés van, csakúgy mint Angliában (meg Ausztráliában, meg Új-Zélandon meg Japánban és még sorolhatnám) így vidáman suhantunk a jobbkormányos kisbusszal előre. Anno még a Galápagos-szigetekről való visszaérkezésemkor belefutottam egy Colin nevű harmincegynéhány éves félalkesz de jófej csávóba Quito újvárosának a szívében, aki pár hónapot dolgozott itt 2001-ben és melegen ajánlotta a "Backpackers International"-t. Vasárnap általában zárva van a recepció (hiszen az itt dolgozóknak is jár egy kis áramszünet) de a "kedvünkkért" felkelt a recepciós fiatal hölgy, így pillanatok alatt bejelentkezhettünk. A kezdeti beszélgetésből kiderült, hogy az ecuadorban megismert Colin gyerek már megint itt van. Kicsi a világ!!! Egy két ágyas szobában kaptam helyet, szobatársam a már néhány napja itt szinyelő angol Steve lett. A sofőrmanus rendes volt, s "indításként" elvitt minket egy pénzautomatához, hogy kivehessünk egy kis zsírt, s mivel az automata egy szupermarket mellett volt, így még kaját is sikerült vásárolnunk. Abszolút dög!!!

A délelőtt folyamán nem is csináltunk semmit, csak a hostel társalgójában rágtuk a gittet, meg téptük a szánkat, no meg persze kiderítettük, hogy mit érdemes itt csinálni 6 napon keresztül. Hát, volt itt is egy csomó "tennivaló". Belefutottam Colinba is, aki meglepetésemre egyáltalán nem emlékezett rám. Mondtam neki a találkozásunk helyét és dátumát Ecuadorban és csak 20 perc után kezdett neki derengeni valami. Hát eléggé be lehetett rúgva akkor a csávó. Észre se vettem. Az itt lévő hátizsákosok 90%-áról kiderült, hogy britek, vagyis nem volt gond a nyelvvel. (Persze azzal Tahitin sem volt gond, mert ott is britekkel haverkodtam.) Délután fél 1-kor aztán elindultunk vagy 10-en a közeli "The Rarotongan" nevű hotelkomplexumba, ott ugyanis minden vasárnap 13:00 órakor a turistáknak adnak zenés-táncos előadást helyi művészek. Mivel mi nem tartoztunk a hotelhez, ezért költenünk kellett valamire de ezt a problémát egy nagyon fincsi fagyi megvásárlásával áthidaltuk. A show hangulatos volt és jópofa, bár egy kicsit "amerikaiasra" sikeredett. Az 50 perces műsor alatt kb. 10 különböző zeneszámot adtak elő a srácok és lányok, a legjobban nekem az tetszett, ahogyan a 10 év körüli kislányok úgy rázták a feneküket, mint egy brazil szambatáncosnő. A program befejeztével elköszöntem a többiektől és átsiettem megnézni a Polinézia élő legendáját, Piri Puruto III-t. (Magyarul 3. Piri Puruto, vagy ahogy angolul hívja magát a mágus, Piri Puruto the 3rd)

Na de ki is ez a manus? Először is Prepszent Zoli barátomra kell hivatkozom megint. Az 1999-2000 közötti világkörüli útján az én jó öreg Papó barátom Piri-nél szállt meg az akkor még ott üzemelő diákszállóban. Mára már az öreg nem futtatja a "hátizsákosok klubját", de a showműsorait továbbra is heti rendszerességgel tartja. Amikor Guatemalából berepültem Los Angelesbe és felhívtam Papót, akkor a még jövőbeli rarotongai kirándulásomat emlegetve többször is Piri neve került megemlítésre, így gondoltam, nem hagyhatom ki ezt a mutatványt. Mivel ezen a napon érkeztem a szigetekre, ezért nem akartam azonnal egy ilyen több órás programba belevágni, Piri igazi kajálással egybekötött show-ja azonban csak és kizárólag vasárnap kerül műsorra, nekem pedig az egyetlen vasárnapom ez volt Rarotongán. Ezért is határoztam úgy, hogy mindenképpen megyek. A "The Rarotongan"-tól még vagy 20 percet kellett az út mellet gyalogolnom mire megérkeztem Piri óceánparti "farmjára". Piri Puruto III tehát az első majd a második Piri Puruto leszármazottja, akik az apja ill. nagyapja voltak. A manus 63 évvel ezelőtt született egy Atiu nevű szigeten (a déli szigetcsoporban) és fiatal koráig ott is élt, miközben kitanulta a túlélés művészetét, melyből később - egészen pontosan 25 évvel ezelőtt - show-t csinált. Atiu sziget Piri születésekor még egy 2500-as lélekszámú földecske volt, mára azonban már csak 500 ember lakja. Piri fiatalon boxolni kezdett és éveken kereszül új-zélandi színekben küzdött mindenféle sportversenyeken. Legjobb eredménye egy ezüstérem volt egy 1963-mas világversenyen és Új-Zélandon a mai napig a 60-as évek sporttörténelmének egyik jeles alakjaként emlékeznek rá. (Wellingtonban állítólag van egy múzeum, ahol egy fiatalkori képen ott vigyorog az öreg.) A 70-es évek második felében aztán sok-sok csavargás után visszatért Rarotongára és azóta ugyanazon a kis birtokon él, amelyiket Papó is és most már én is meglátogattam.

Érkezésemkor a délutáni program már ment, így a cook-szigeteki ételkészítés első lépéseiről lemaradtam sajnos de nem bántam. Ezt a speckó kajaegyüttest egyébként "Umukai feast"-nek nevezik errefelé és a lényeg ezzel kapcsolatban csak az volt, hogy mindenféle kaját - húsokat és zöldségeket - fűszerek nélkül ilyen-olyan (persze nem csak akármilyen, hanem valami speckó, "taro" névre hallgató) hatalmas falevelekbe csavarba egy földbe kivályt gödörben sütöttek meg több órán keresztül. A levelekből ugyanis ennyi idő alatt kijön annyi fűszer, ami az ételt ízletessé teszi. Második lépés - melyről ugyancsak lemaradtam sajnos - a tányérfonás volt pálmalevelekből. Valóban jópofák voltak az elkészült evőtálak de ez is olyan turistás attrakció volt, ezért nem is bántam annyira talán, hogy elmulasztottam azt. A jelenlévők egyébként új-zélandi és ausztrál családok voltak a gyerekeikkel. Pirivel való megismerkedésem is jópofa volt, emlegettem neki a Prepszent Zolit de nem emlékezett rá, cserébe viszont, hogy ne érezzem magam rosszul emiatt, azonnal meghívott gyümölcslevezni és kávézni. Pirinél éppen egy Kevin nevű 40 év körüli amerikai manus volt vendégségben, így míg a mester "a többi" turistával bíbelődött, én addig Kevin-nel beszélgettem. Kevin elmesélte, hogy profi mentőnővérként (ezt nem tudom, hogy hogy mondják magyarul mert angolul is csak "nurse" a neve ennek a munkának) dolgozott a nyugati parti Oregon államban 1-2 évtizeden keresztül és az évek során vagy 15x látogatott el Rarotongára. Az elmúlt 4 évben egyfolytában azzal próbálkozott, hogy letelepedhessen itt - ami baromi nehéz - , de 2 héttel ezelőttre sikerült végül hivatalos tartózkodási engedélyt is szereznie (hosszú keresőmunka után) és ma már a helyi orvosi kamarának valamilyen magas beosztású emberkéje. Szeretne örökre itt maradni annak ellenére, hogy az USA-ban 8x ennyi volt a fizetése mint itt. (Még ha relatíve vesszük a dolgokat, akkor is jóval kevesebbet keres, ugyanis itt az árak kb. 70%-a az amerikainak) A pénz tehát nem minden. Itt nincsen 100-ad annyi szabályozás és törvény se mint Amerikában és állítólag itt igazán szabadnak érezheti magát az ember. Állati jófej volt ez a Kevin és annyi mindent mesélt nekem a Cook-szigetekről, amennyit csak egy jó vastag könyvből derítenék ki. Mivel a program elejéről lemaradtam és hátizsákos turistaként érkeztem a szigetre, ezért Piri kivételt tett velem és nem a szokásos 49 dolláros díjat kérte tőlem, hanem csak 25-öt. (Ami kb. 3500 Ft.) Ebben benne volt egy 1 órás show, mindenféle ital és az istenien különleges vacsora.

A show délután 4-kor kezdődött. Piri először az életéről mesélt, majd a kókuszpálma sokrétű felhasználási lehetőségeit mondta el szépen sorban. Egyszerűen elképesztő, hogy egyetlen kókuszpálma mennyi mindenre jó. (Nem is csoda, még Tom Hanks is túlélt 4 évet egy Dél Csendes-óceáni szigeten, lásd: "Cast Away" c. film, hehe) A mese után megmutatta, hogy hogy kell felmászni egy 15 méter magas pálmafa tetejére és hogy kell annak koronájáról begyűjteni a tűzcsiholáshoz szükséges anyagokat. Egy néhány perc meló és a kameráknak való pózolás után aztán lemászott mint egy kismajom. Óriási volt. Leérkezésekor megmutatta az egyes alapanyagokat, majd megtanított minket egy törzsi invokációra, mellyel a tűz isteneihez szóltunk. Ezek után körbeálltuk Pirit mind a jó sokan - elég nagy volt a szél délután - majd elindult a tűzcsiholás. Kb. 4x futott neki az öreg a dolognak de a végén sikerült neki. Úgy beszélt hozzánk Piri, mint a tanítványaihoz és poénból még úgy is hívtuk őt a show alatt, hogy "Tanár Úr". A show végén még megmutogatta nekünk, hogy mi mindenre jó egyetlen kókuszdió (még gyertyának is használták mivel a külső kemény héja jó sokáig ég), majd hozzákészülődtünk a vacsorához. Az étel tényleg istenire sikeredett és a gödörben lévő levelekből előbányászott báránysült, csirke, burgonya és sütőtök a reszelt kókuszdióval és az egészre csavart citromlével szinte mennyei volt. A vacsi befejeztével Piri tartott egy kis búcsúbeszédet, majd megígérte, hogy mindenkinek a postacímére küldeni fog egy tanúsítványt, hogy a Piri Fan Club (rajongói klub) tagjaivá váltunk. (Ezt általában ki szokta osztani de most nem volt neki elég "oklevele".) A búcsúbeszéd után elköszöntem Piritől, majd Kevin visszavitt a diákszállásra a kismotorján.

Az este hátralévő részében már semmi nem csináltam. Folyt még egy kis dumaparty a hostelben lévőkkel, majd este 9 magasságában holtfáradtam eldőltem az ágyon. Másnap is hosszú nap lesz, gondoltam, kell a pihenés...

Reggel túrázás, délután pihi, este pendülés
2004-09-27
Reggel 3/4 8-kor ébredtem meg. Zane-nel előző nap egyeztettünk, hogy a fél 9-es busszal nyomulunk Avarua-ba, hogy korán elindíthassuk a szigetátszelő túrát. (Angolul "cross-island trek") Gyorsan lezuhanyoztam, megreggeliztem, majd kisiettünk a buszhoz. Rarotongán egyetlen buszjárat közlekedik (illetve napközben kettő), mely minden egészkor Avarua-ból indulva az órajárásával megegyező irányban kerüli meg a szigetet. (A másik meg 25 perccel egész után az órajárásával ellenkező irányban megy de ez csak napközben jár.) Első lépésként én mindenképpen haza akartam szólni valahogy és még az otthoniak elalvása előtt (tekintve hogy itt fél 9 reggel az otthon fél 9 este) így gyorsan vettem egy 5 dolláros telefonkártyát, ami kemény 1 perc beszélgetési időt adott. Már vagy 8 napja nem jelentkeztem, szóval ideje volt, ugye... :)

Bebuszoztunk tehát Avarua-ba egy rövid telefon erejéig, majd elindítottuk a túrát. Rarotonga átmérője kb. 10 km lehet, s az útikönyvek szerint ezt 4-5 óra alatt lehet ledurrantani. Összesen 7-en jöttünk a hostelből erre a túrára, így volt egy jó kis csapatunk. Rajtam kívül még Anna, egy svéd lány volt aki nem volt angol, a többiek mint az Egyesült Királyságból jöttek (sorrenben: Laura, Martin, Steve, Catherine és Zane). A túra első szakasza az északi oldalról indulva felfelé vezetett egészen a sziget közepén található "The Needle"-ig (ami egy tű alakú hatalmas szikla), onnan meg le a déli oldal felé egy kisebb vízesésig. Maga a túra nem volt nehéz egyáltalán, pláne Dél- és Közép-Amerika után. Vidáman vágtattunk át az erdőn és az egészet 4-5 óra helyett 3 és fél óra alatt lenyomtuk. Igaz, hogy többször is a rossz ösvényt választottuk, a sziget mérete miatt azonban itt aggodalomra semmi ok, itt ugyanis "minden ösvény a másik oldalra vezet". A tű alakú sziklánál megálltunk egy fényképezéssel egybekötött 10 perces pihiszünetre, de ettől függetlenül szinte megállás nélkül csak mentünk. Séta közben csodálkozva bámultuk az trópusi őserdőhöz hasonló dzsungelszerű erdőt, mely sokszor neke Dél-Amerikát juttatta eszembe. Komolyan elképesztő, hogy egy ilyen pici szigeten ennyire komoly vegetáció alakuljon ki. Sajnos az idő nem volt hozzánk túl kegyes (a felhők miatt a kilátás nem volt a legnagyobb stenk) de sokan közülünk ennek még örültek is, mivel verőfényes napsütésben fárasztóbb lett volna a "mászóka". Poén, hogy az utolsó szakaszon végig kísért bennünket egy igazi rarotongai kakas. :) A túloldalra érve készítettünk egy csoportképet a vízesésnél - ezt muszáj volt - majd 45 perc levezető sétával visszaballagtunk a hostelbe. A túra végére új becenevet kaptam - azok után, hogy sokszor csak úgy vágtattam át a sűrű erdőn - én lettem "Ivan, the gazelle" (kiejtve: "Ájven dö gazell", ami kb. annyit tesz, hogy "Iván, a gazella") Hehe. Gazella se voltam még soha.

Visszaérkezés után még a konyhában dumcsiztunk egy ideig és frankón felfaltunk egy kókuszdiót, majd délután mindenki a pihizést választotta. Nekem "sajnos" dolgoznom kellett egy pöttyet, így 3 órán keresztül a naplómat irogattam. Colin időközben megszervezett egy közös esti steak-vacsorát is melyre jó sokan feliratkoztunk. Rarotongán van egy étterem ahol minden hétfőn 10 dolláros steak-et árulnak és olcsó a pia. Ezt ugye nem hagyhattuk ki. :)

A szállónk minibuszával - melyért 6 dollárt fizettünk fejenként oda-vissza - fél 8-kor indultunk el a város felé. A hostelből összesen 13-man mentünk, szóval jó kis csapat gyűlt össze. Az ominózus "Nu Bar" névre hallgató egység pont a reptér mellett volt, szóval könnyen be tudtuk határolni, hogy hol vagyunk. Érkezéskor mindannyian megrendeltük a fincsi kis steak-et és egy 750 ml-es nagy üveg sör kíséretében vártunk a kajára. Őszintén szólva Argentína után nem volt akkora nagy stenk ez a rarotongai steak, de azért meg lehetett enni. (Nem utolsósorban pedig olcsó volt helyi viszonylatban.) A vacsora befejeztével azonnal ki is fizettük a számlát és átballagtunk egy táncos klubba pont szemben a reptér termináljával. Itt tovább fogyasztottunk, táncoltunk és élveztük a fain életet. Sajnos elég korán kidőltem (amióta elhagytam Közép-Amerikát, szinte minden nap 8-9 között lefekszem aludni) de azért tartottam magam éjfélig. A korai fáradságnak az is volt a hátránya, hogy nem volt energiám csajozni, pedig volt egy csomó csinos lány a buliban. Én puhány vén öreg. Na mindegy. 11 körül volt egy jópofa táncverseny amin a hostelből a brit Martin és a svéd Anna vettek részt és a helyi iszonyú gyors ritmusú zenékre olyan ügyesen rázták a feneküket, hogy a 2. helyezést érték el. Éjfélkor aztán jött értünk a busz és visszamentünk a szállásra. Kidőlés fél 1-kor.

Több órás sétálás, körbenézés Avaruában, esti semmittevés
2004-09-28
A változatosság kedvéért ezen a napon 9-ig ment a pihi. Reggelire jó kis új-zélandi kukoricapelyhet burkoltam és egy kis tojásrántottát. Sajnos egyre jobban rá kell ébrednem, hogy amíg Indonéziába nem érek, bizony főzőcskéznem kell és saját magamnak kell a kaját elkészíteni, mivel így is csak éppen hogy bele tudom a költségeket préselni a napi keretbe. A világ ezen szegletecskéje jóval drágább mint Latin-Amerika vagy Ázsia legnagyobb része, így az étterembe étkezést és a komoly szórakozást sajnos le kell vennem a listáról. Na de majd amikor Thaiföldre érek, várjatok csak hajnalig tartó bulik és olcsó sörök, igérem bepótolom, ami most kimarad!

A délelőtt nyugisan telt, újságokat olvasgattam és csak döglöttem a társalgóban lévő kanapén. Kicsivel 12 után aztán Zane, Cathy és Martin társaságában elindultam a város felé. Mivel nem terveztünk semmi mást erre a napra és kellett egy kis mozgás, így a sétálást választottuk annak ellenére, hogy a város a "Backpackers International"-tól vagy 10 km-re van. Szép lassan komótosan sétáltunk tehát Avarua felé és jó kis beszélgetések közepette élveztük a mozgást. Az idő csodák csodájára teljesen kitisztult és először a 3 nap alatt megcsodálhattuk a sziget hegycsúcsait. (Korábban ugyanis azok mindig felhőben úsztak.) Kb. 2 órába telt mire beértünk a városba és addigra már jól elfáradt a lábunk. Pláne nekem, aki papucsba sétáltam le az egészet, én balfék. Avarua-ról most már kétségtelenül és 100%-osan megállapíthattuk, hogy egy kis porfészek az egész, van benne egy néhány bank, szupermarket, étterem és souvenir shop meg persze házak a hegyek alatt. Tennivalóink között szerepelt egy kis képeslap- és élelmiszervásárlás, valamint egy bankból szerezni akartam 3 dolláros névértékű Cook Island bankókat, melyek igazán unikumnak számítanak a világban. A tervet hiánytalanul végre is hajtottuk és a du. 4 órás, óra járásával megegyező irányban menő busszal visszamentünk a hostelbe. Útközben először megnéztük a sziget keleti oldalát is és kinéztünk 1-2 helyet, amelyet a soron következő napra tervezett biciklitúra alkalmával le akartunk csekkolni.

Az este hátralévő részében semmi nem történt. Először 6 magasságában ettem egy kis konzervspaghettit paradicsomszószban, majd többedmagammal tévéztem egy kicsit és végül este 8 (!!!) magasságában eldőltem aludni. Jó volt ez a nap is és mégjobb volt a sok-sok lustálkodás.

A nap érdekessége annak a "felfedezése" volt, hogy a Cook-szigeteken az emberek nem csak a köztemetőkbe, hanem a saját kertjükbe is temetkeznek. Nem egy helyen láttunk virágos kertek sarkában virággal díszített sírokat. Állítólag itt ez normális és szabad. Szóval itt tényleg nincs komolyabb szabályozás...

Rarotonga körbebicilkizése és egy esős délután
2004-09-29
Reggel korán keltem és még így is 12 órát sikerült aludnom. Teljesen jó ez a korai fekvés és korai kelés. Komolyan úgy érzem magam, mint egy csecsemő. (A szoptatás részt leszámítva...) Felkeltem tehát öregember módjára és lassított felvételben bepusziltam a napi kukoricapelyhemet és hagymás tojásrántottámat. Mivel még aludtak a többiek, így napi első programként megtekintettem a "Charlie Angyalai I." c. filmet. Videózás közben aztán Zane és Cathy is megérkeztek így fél 11 után már a Budget biciklikölcsönző felé ballagtunk, hogy kivegyük a brinyókat. Szerencsénkre még volt 4 szabad bringa, amiból 3-mat ki is béreltünk 10 dolcsi / napi díjért, majd 11 után nekivágtunk a "kemény" túrának.

A sziget, mint már említettem összesen 32 km körbe, így nem kellett magunkat nagyon túlhajszolni. Sajnos az idő nem volt túl tiszta, mondhatnám lógott az eső lába de a mozgás jól esett, így csak tekertünk és tekertünk. Első állomásunk Avarua volt, ahol tettünk egy rövid szünetet, majd továbbmentünk. Az eső néha el-elkezdtett esni de aztán alábbhagyott és el is állt. A 3 és fél órás kör alatt még vagy 3-4x álltunk meg hosszabb-rövidebb időre a sziget keleti oldalán de mivel az idő nem volt túl ragyogó, így fürdés és úszás nélkül fejeztük be a kört végül. Utolsó megállóként még beugrottam a "The Dive Centre" névre hallgató szállásunkhoz közeli búvárcentrumba, hogy érdeklődjek a helyi víz alatti látnivalókról, majd délután 3-ra visszatekertünk a hostelbe.

A nap hátralévő részében nem sok minden történt. Először is pihentünk egy kicsit, majd döglés következett, végül pedig a semmittevést erőltettük. Az eső időközben elkezdett szakadni így még bringázni sem tudtunk többet. Grrrr. Meg kell mondanom nektek, hogy egy ilyen gyönyörű szigeten esőben tölteni egy délutánt elég elszomorító dolog. Vár odakünn a sok türkiszzöld lagúna és a fehérhomokos tengerpart, Te meg a hostelben vagy kényszerű eltölteni az egész délutánt, mert szakad az eső. Na ez nem stenk.

Az esti program a délutánihoz hasonlóra sikeredett, azaz vacsora után traccsparty, majd Adam Sandler főszereplésével a "Happy Gilmore" c. film megtekintése (stenk film, nézzétek meg, jó nagy baromság) aztán alvás következett. Hosszú idő óta először éreztem magam igazán jól egy hostelben, így nem is bántam, hogy csak ülünk és ülünk. Erre is szükség van, ugye...

Az ivás és az abszolút értelemben vett semmittevés napja
2004-09-30
Tudom, hogy a cím már magában elszomorító de ez a nap tényleg elég fogyasztósra és otthonülősre sikeredett. De először is ugye felkeltem má' megint. És persze szokás szerint korán, azaz hétkor. Az eredeti tervem az volt, hogy elmegyek búvárkodni, ezt azonban anyagi kalkulációk után sajnos el kellett felejtenem. Vagyis inkább azért mondtam le róla, mert két tankos merülés Rarotongán 100 Új-Zélandi dollár (ami kb. 14000 Ft) és ennyi pénzből inkább elleszek Indiában majd 1 hétig. Az többet fog akkor érni. A nagy büdös helyzet sajnos az ugyanis, hogy a búvárkodás az egy drága dolog, így ha a világban mindenhol merülök egyet, ahol érdemes, akkor bizony hamar bezár a bazár és mehetek haza idő előtt. Az meg nem oké. Szóval maradt a nyugis, olcsó bennkajálós nap. (Aztán majd ha jól meggazdagodtam, akkor mégegyszer körbeutazom majd a világot és akkor mindenhol merülök egyet.)

A nap első programja délelőtt 11-ig beszélgetés volt a társalgóban. Aztán fél 12-kor visszavittem az előző nap bérelt bringát a kölcsönzőbe, majd onnan hazasétáltam 15 perc alatt. A napi komolyabb mozgás kb. ennyivel ki is merült. Az idő sajnos már megint teljesen szomorú volt, a nap csak a felhők fölött sütött. Visszaérkezésemkor a társalgóban összegyűlt csapat kitalálta, hogy egy ilyen napon nem lehet úgy se csinálni semmit, így a legjobb, ha beiszunk. Igen ám, de az sem olcsó, így én csak 4 doboz Raro Cook Island lager-t vásároltam egyesekkel szemben, akik azonnal ráugrottak a 12-es csomagra. Na persze ők angolok, és az angolok azok bizony annyi sört tudnak meginni, mint amennyi vizet egy teve. Visszamentünk hát a hostelbe a bevásárlás után és elkezdtünk fogyasztani. Ez egészen du. 4-ig ment is folyamatosan, közben persze jókat vidámkodtunk és élveztük, hogy milyen jó a társaság. A változatosság kedvéért lementünk egyet fürödni a közeli lagúnához de mivel a nap továbbra sem akart kisütni és így a víz egy kissé hűvös volt, így visszamásztunk a szállóba. Du. 5 körül aztán mindenki megvacsorázott, majd folytatódott a program. Este befutott Mark és Suzie is, a még Moorea-n megismert brit pár, így a csapat igazán teljes lett.

Minden héten csütörtök este van Rarotongán az ún. "Island Night", amikor is helyi táncosok összegyűlnek egy bizonyos szabadtéri színpadon Avarua belvárosában és 1 órán keresztül táncolnak helyi dallamokra - és ez állítólag a sziget egyik fénypont programja is - de a "kemény" nap után erre senkinek nem volt kedve elmenni. Nekem ugyan beletelt egy negyed órába mire megmagyaráztam magamnak, hogy miért jó ha otthon maradok (én ugyanis kedvelem az ilyen kultúrális programokat de egyedül nem volt kedvem útnak indulni), de aztán sikerült. A táncos este tehát - csakúgy mint Aitutaki lagúnáinak meglátogatása - legközelebbre marad.

A fogyasztgatással egybekötött kellemes traccsolást egészen 11-ig bírtam folytatni, majd kidőltem, mint a kutya. (A többiek éjjel 1-ig bírták a "melót".)

Utolsó nap Rarotongán
2004-10-01
Reggel közel 9-ig ment a szunya, majd reggelizés, összepakolás és kijelentkezés következett. Ez volt az utolsó napunk Rarotongán ezért már semmit nem akartunk csinálni. Érdekes dolog ez az "utolsó nap szindróma" is. Sokakat ez egyáltalán nem talál meg de hozzám mindig "benéz ez a történet". Magyarul az utolsó napon már semmit nincs kedvem csinálni, mert úgyis megyek tovább. Annak ellenére, hogy a gép késő este indult, se nekem, se másnak nem volt kedve kimozdulni. Maradt hát a nyugis pihizés. Összegyűltünk ismét a társalgóban és csak rágtuk a gittet. A nap egy időre kisütött (juhéééééj), így fogtam magam és sétáltam egy nagyot. Az örömöm persze nem sokáig tartott, mert a felhők ismét erősebbek voltak, így aztán 1 óra után beborult az ég. Most mondjátok meg, ez nem pofátlanság az időjárásfelelőstől? :)

A délután nyugisan telt a társalgóban. Egy időre különvonultam és írtam egy kis naplót, majd abba is beleuntam és visszamentem a többiekhez. Este 6 óra magasságában aztán összecuccoltunk mindannyian és elindultunk vacsorázni. Az esti Fiji-szigetekre tartó gépen rajtam kívül még vagy 7-en voltunk a hostelből, jó volt nem egyedül tovább menni ismét. (Persze mivel hetente 1, azaz egyetlen Air NZ járat köti össze Rarotongát Fijivel, ez így nem akkora csoda.)

Hétfőhöz hasonlóan a reptér melletti Nu Barban péntekenként is 10 dolláros steak este van, s bár nem volt a legnagyobb stenk ez a steak a legelső alkalommal, mégis emelett döntöttünk, mint utolsó vacsora. Frankón össze is gyűltünk jó sokan és bezabáltunk mint atom. 9 körül aztán átmásztunk a reptérre, becsekkoltuk a csomagjainkat, majd még néhányan a gép indulásáig átmentünk a szemközti RSA bárba egy sörre. 22.45 magasságában aztán átestünk az útlevélellenőrzésen és hivatalosan elhagytuk Rarotongát. A gép 23.59-kor indult Nadi felé. Bye bye Rarotonga!

Rövid összegzésként Rarotongáról a következőt tudnám elmondani. A sziget hangulata állati jó, az emberek kedvesek és segítőkészek. Természetileg is gyönyörű kis paradicsom az egész körös-körül mesébe illő zöld lagúnákkal. Ugyan a lagúnák sokkal sziklásabbak mint Moorea, a beach-ek mégis gyönyőrűek. (Állítólag a búvárkodás is nagyon nagy fainság a Cook-szigeteken de sajnos anyagilag erre most nem volt keret.) Francia Polinézia után egy igazán kellemes, jó hangulatú hetet tölöttem el itt és ha Isten is úgy akarja, visszatérek még ide is. (És akkor majd jól lecsekkolom Aitutakit is!) Következő állomás: Fiji-szigetek!

Folytatás: Érkezés a Fiji-szigetekre (2004.10.03.)