Eszembejutások 21.

Egy szilveszter rövid története
A 2004-es szilveszter nem az első volt, amit távol töltöttem szeretteimtől. Amerikában 3 éven keresztül dolgoztam magamat át az újévbe szilveszteri buli nélkül de ez ott nem is érdekelt annyira, mert a legjobb társaságom az éttermi volt. (Mi is lehetett volna, amikor állandóan dolgoztam...) A 2004. év végi bulit azonban nem egészen így terveztem - ahogy végül is realizálódott - de számomra nagyon emlékezetesre és kalandosra sikeredett. Az egész még ott kezdődött, hogy 1+4, eredetileg dec. 28-án Balira érő magyar cimbora visszamondta az utat a Tsunami kataszrófa miatt így teljesen úgy nézett ki, hogy vadidegenek között leszek majd valahol egy bárban. (Ami persze nem zavart volna de azért a Szilveszter mégis úgy jó, hogy a "cimborák" nem - teljesen - ismeretlenek.)

Valószínűleg azért mert "mindennek ami velünk történik oka van", december 30-án egy egész napos motorozós kirándulás alkalmával a Bali hegyeiben található Bratan-tó partján megismerkedtem egy Chicagoban élő félig svéd, félig osztrák sráccal és török menyasszonyával, amikor is engem kértek meg arra, hogy lefényképezzem őket. A rövid fényképezésből egy hosszabbacska beszélgetés lett, aztán pedig megállapodtunk, hogy Újév alkalmából együtt vacsorázunk majd az Úr 2004-es esztendejének utolsó napján. Ők is szívesebben töltötték volna a Szilvesztert egy új cimborával, aminek én külön örültem. Szóval ahogy az amcsik mondják, "deal". :)

A találkozót Seminyakba beszéltük meg, ami majdnem félúton volt az én szállásom Ubud és a srácok szállása, Nusa Dua között. Mivel oda eljutni motorral legalább 1 óra nekem, ezért időben, de már sötétben indultam el Ubudból. A városból kiérve megtankoltam a járgányt, s aminthogy kiértem az országútra, leszakadt az ég. Gyorsan magamra öltöttem a vadonatúj esőkabátomat és szépen komótosan 30-cal csorogtam előre. Egyszerűen fantasztikus volt. Úgy éreztem magam, mint akinek küldetése van, hogy valamit megcsináljon, az a Ben Affleck a Pearl Harbor c. filmből fíling, amikor a csávókám az éjszaka közepén motorozik haza ezerrel, hogy régnem látott kedvesét köszönthesse. (...aztán amikor megérkezik akkor kiderül, hogy a bébit a legjobb barát kezelgeti. És persze az ilyen drámai szitukban mindig zuhog az eső.) Ez utóbbiról persze az én esetemben szó sem volt de maga az a tudat, hogy teljesen egyedül szilveszter estén tök sötétben, szakadó esőben motorozok egy DK-ázsiai szigeten és igazából fogalmam sincs, hogy miként fogok elérni a célállomásomra, ez olyan elementáris lelkesedéssel töltött meg, hogy azt leírni nehéz. Komolyan mondom már csak E.T. hiányzott a motorbringa elejéről egy kosárból, s akkor fel is emelkedek. Az eső aztán 10 perc után alábbhagyott, s később el is állt. Denpasarba már száraz időben érkeztem és ugyan itt beletelt vagy 1 órába, mire megtaláltam a helyes irányt, még így is időben érkeztem a megbeszélt találkozónkra. Azt is meg kell itt jegyeznem, hogy a denpasari hangulat a sok papírtrombitát fújó és cipelő autós-motoros dugóban óriási volt. A vacsora nagyon kellemesre sikeredett, hatalmasakat beszélgettünk, rengeteget sztoriztunk, s pillanatok alatt az az érzés született meg mindannyiónkban, hogy már évek óta ismerjük egymást. Az Újévbe szívből jövő ölelések kíséretében siklottunk át, s az este hátralévő részét is nagyon kellemesen töltöttük el a Bali déli végében található Nusa Dua Grand Hyatt hotelében.

Az élet tele van meglepetésekkel és ez a legcsodálatosabb. 2 nappal korábban még komolyan azt hittem, hogy az idei szilveszter magányosan rendhagyó lesz, s a végén mégis jó emberek között sikerült az óévtől elköszönnöm. Sőt, szereztem 2 barátot, akikkel tartani fogom a kapcsolatot, mert a jó embereket el kell tenni a tarsolyba. Valahogy hiszek abban, hogy ha az ember legbelül igazán akarja a jót, akkor annak bekövetkezte nagyon is lehetséges. Az utam során már sok apró ehhez hasonló dolog volt, szóval csak azt tudom mondani amit "Imre bácsi" is már bölcsen megállapított, azaz hogy "Ember küzdj és bízva bízzál!