Eszembejutások 23.

A balinézek és a vallás
Indonézia nagyon szegény ország, ami alól Bali sem kivétel bár a különbség annyi, hogy itt a turizmus kétségkívül rengeteg pénzt hoz a házhoz, s talán az egyszerű emberek is jobban élnek itt egy kicsit mint máshol. A turizmuson kívül a másik dolog a vallás, mely egyedülállóvá teszi Bali lakóit Indonézia "egyéb" szigeteinek polgáraival szemben. A nagyrészt hindu balinézeken kívül ugyanis Indonézia minden szigete Allah-ot ismeri el isteneként, ezért aztán ez a kis trópusi paradicsom kimondottan különálló gyöngyszem ebben az egyébként csodálatos természeti adottságokkal megáldott országban.

Talán Bali az első hely a világon eddig - azok közül az országok közül ahol eddig jártam - , ahol Isten dícséretét szinte éjjel-nappal látom az utcán és mindenhol megnyilvánulni. A balinéz hindu világ tele van istentiszteletekkel, Istennek tett felajánlásokkal és imátságokkal. Itt az égvilágon mindent és mindig megáldanak. Már az első napokban észrevettem azt, hogy az egyes településeken szinte 500 méterenként van egy nagyobb templom. Később aztán megtudtam azt is, hogy a mélyen hívő emberek mindegyikének - s itt nyugodt szívvel beszélhetek a többségről - otthonában van egy privát kis imahely, ahol reggel, délben és este is áldoznak a Teremtőnek. Az imátságok és felajánlások egyszerűek és nyugati szemmel nézve nagyon "aranyosak". Ubudban a vendégházban ahol laktam - és a balesetemnek köszönhetően 2 hétig szinte kis se tudtam mozdulni onnan - egy tágabb család lakott egy alacsony fallal körülvett kis lakónegyedben, melynek közepén helyezkedett el a családi templom. Reggelente általában kiültem a teraszra és néztem, ahogy az egyik asszony nekiáll elkészíteni a felajánlás kosárkáit. Itt ugyanis minden Isten felé intézett imát egy virágokkal, rizzsel és egyéb apróságokkal megrakott levelekből készült kosárkával "szentesítenek", s minden ilyen kosárka mellé meggyújtanak egy füstölőt is. A kosárkészítés persze nem egy hipp-hopp meló, bizony órákba is beletelik, mire elkészül a napi adag. Amikor aztán minden készen áll az imához, akkor a nők - mert általában ezeket a napi áldásokat a nők intézik - felöltöznek tradicionális kosztümbe és az áldás kosárkáival végigmennek a ház minden egyes helyiségén. Az aprócska ceremónia úgy néz ki, hogy elmondják a napi imát, leteszik a kosárkát, megszórják szentelt vízzel és meggyújtanak mellé egy füstölőt. Ezen kívül egyéb szokások is vannak, mint pl. egy megáldott üveg vízzel végigmennek a kerten és egy olyan mozdulattal, mint amikor az üvegből kirázod a vizet meglocsolják a növényeket. Ez is, mint minden más a jószerencse iránti óhajt hivatott jelképezni. (Még az utcai árusok is sokszor csak azért kérik, hogy vegyél tőlük valamit, hogy megjöjjön a "good luck".)

A privát "otthoni" ceremóniákon kívül van egy csomó közös istentisztelet is. A szigeten motorozva kismilliószor botlottam bele "Hati hati, ada upacara agama" feliratú táblákba, mely "vigyázat, istentisztelet"-tet jelent. Ezek a közös ceremóniák általában este kerülnek megrendezésre, de egyébként random módon a nap folyamán is lehet belőlük látni egy csomót. Az indok mindig más, vagy a bőséges termésért, vagy a gyerekek egészségéért, halottak lelkének üvözüléséért (és még sorolhatnám) áldoznak az Úrnak. A ceremóniák nagyon meghitt hangulatúak, a gonghoz hasonló ütőhangszereken a férfiak működnek közre, a virágokkal tett felajánlást pedig mindig a nők végzik. A ceremóniáknak mindig van egy "főnöke" is, s ezek többnyire férfiak (de láttam női szertartásmestert is) akik egy lepedőszerű fehér anyagba csavarják magukat, s a szertartás közepén ülve vagy állva csendben irányítják a közös imátságokat. Számomra a legmeglepőbb az volt, amikor Gus - az ubudi vendégházam fiatal tulaja - a motorkerékpárok szent napjáról beszélt. Ez is egy elég gyakran előforduló egész napos ceremónia - Balin rengeteg a motoros ugyanis - amikor is a kétkerekűek tulajdonosai órákra leállítják a járgányaikat, majd annak kormányára és ülésére elhelyezik az aprócska áldás kosárkáit ezzel kérve az Istent, hogy védelmezze őket az utakon. Láttam például egy olyan új autót is, melyet tulajdonosa telerakott ezekkel az felajánlásokat jelképező kosárkával, s egy egész napig nem használta azt csak azért, hogy a jármű megkapja a megfelelő áldást az égiektől.

Az említetteken kívül persze biztos van még egy csomó olyan apróság is, melyet szabad szemmel az utcán sétálgatva nem lehet látni. Amit láttam, az viszont bőven elég volt ahhoz, hogy megállapítsam: Bali és annak népe egy hatalmas szeretettel és kegyelettel teli világban él, melyben a legfőbb erény a megbecsülés, a tisztelet és az őszinte, szívből fakadó hit. Azt hiszem, ezzel kapcsolatban mi modern nyugatiak is sokat tanulhatnánk az itteniektől.