Tongariro Nemzeti Park

Tongariro Nemzeti Park: Northern Circuit - 1. nap
2004-11-02
A Tongariro Nemzeti Park Új-Zéland északi szigetének leghíresebb nemzeti parkja. A park 3 hatalmas vulkán otthona, melyek neve Mt. Tongariro, Mt. Ngauruhoe és Mt. Ruapehu. Az elmúlt években főleg a Lord of the Rings, azaz a Gyűrűk Ura c. film miatt híresült el a Tongariro Nemzeti Park, ugyanis a Mt. Ruapehu vulkán volt a trilógiában a Mt. Doom (melynek a magyar verzióban valószínűleg más volt a neve de azt nem láttam) hegy. A Tongariro Parkban található Új-Zéland legjobb 1 napos gyalogtúrája, valamint 2 másik nagyobb, 3-4 napos kör. Minket a népszerűbb északi kör, azaz a 3 napos Northern Circuit érdekelt, mely a Mt. Ngauruhoe-t járja körbe.

A harmadik Taupoban töltött reggelünk ugyancsak felhősre sikeredett. Sajnos azonban Új-Zéland időjárása annyira szeszélyes, hogy ha csak a jóidőre tervezünk dolgokat, akkor nem nézzük meg az ország felét. A reggeli szokásos teendők után kijelentkeztünk a hostelből és bevittük Helent a központi buszpályaudvarra, ő ugyanis másnap már repült tovább Vanuatu-ra, egy Fiji mellett található óceániai szigetcsoportra, hogy egy 12 napos búvárkiránduláson vegyen részt. Jól megölelgettük egymást elköszönéskor és megegyeztünk, hogy még a déli szigeti Christchurchben találkozunk ha lesz rá lehetőség. Utolsó reggeli teendőként még elmentünk a Pak N' Save diszkontba, hogy a 3 napos túrára vegyünk egy kis kaját, majd célba vettük a Tongariro N.P.-t. Útközben kitaláltuk, hogy inkább a Taupo-tól 55 km-re délre lévő Turangi-t választjuk bázisnak, nem pedig a parkban található Whakapapa falucskát, melyet eredetileg terveztünk. Turangi több szempontból is jobb választás volt, itt ugyanis azonnal megvehettük a parki szállásjegyeket 20 NZD / éjszaka árért az Új-Zéland nemzeti parkjait karbantartó Department of Conservationtól [DOC] (melyeket a parkban található megannyi gázfűtéssel, gáztűzhelyekkel és matracokkal ellátott faházikókban lehet felhasználni) , valamint az itt található Extreme Backpackers hátizsákos hostelben otthagyhattuk a cuccainkat, melyeket nem akartunk se magunkkal cipelni, se az autóban hagyni. Minden ment is mint a karikacsapás, s fél óra alatt elrendeztük a csomagokat és minden egyebet. Indulás előtt aztán bekaptunk egy kis ebédet, majd du. fél 1-kor 45 perc alatt elvezettünk Whakapapába, ahol már várt ránk egy kisbusz. Ezt a kisbuszt is még Turangiból intéztük, ugyanis egy információt adó hölgy elmesélése alapján egyrészt már későn indultunk el (az emberek reggel 9-kor indítják ezt a túrát általában), másrészt az első 3 órás szakasz nem valami nagy kaland és azt ki lehet hagyni egy shuttle busz igénybevételével, melynek ára 10 dolcsi / kopf. Az idő is kezdett szép lassan kiderülni, így vidáman vágtunk neki du. 2-kor a gyaloglásnak. Az autót egy parkolóban hagytuk és az első 3 órás szakasz helyett buszoztunk 15 percet.

Az első napi túránk valójában nem volt más, mint a Tongariro Crossing (azaz az 1 napos parkátkelő gyalogtúra) 75%-a, a Mangatepopo-ból a Ketetahi Hut-ig. Az első 1 órás szakasz nagyon egyszerű volt. Szépen lassan mentünk egyre feljebb a Ngauruhoe vulkán nyugati oldalán és gyönyörködtünk a mesés környezetben. A Soda Springs vízesés mellett tartottunk egy rövid pihit, majd tovább mentünk. Az ég is egyre jobban kitisztult, így a gyaloglás is egyre élvezetesebb lett. Bevallom, hogy én csak azoknak a gyalogtúráknak vagyok a híve, melyeken az idő jó, különben mi értelme van a fárasztó "tréningnek", ha nem látod a természet csodáit? Az első óra után egy fél óra kemény felfelé mászás következett (itt majdnem kiköptem a tüdőmet), majd egy újabb sík terület (olvadt hóban, amelyben a cipőm teljesen beázott, grrr), majd egy újabb mászóka a park legmagasabb pontjára, az 1886 m-es Red Crater (azaz vörös kráter) karimájára. A kilátás a csúcsról mesés volt, nem is próbálom meg leírni, inkább a fényképalbum erre vonatkozó képeit ajánlom a kedves olvasóm figyelmébe. A Red Crater után aztán lemáztunk egy újabb völgybe, a türkiszzöld színű Emerald Lakes (tavak) mellett, majd ismét 500 méteren keresztül fél méteres havon át a még jeges Blue Lake felé csatangoltunk, aztán végül szép lassan egy hegyoldalban le a Ketetahi Hut-hoz, mely az első esti szállásunk volt. Az egész út a könyv szerint 6-7 órás, mi azonban lenyomtuk 4,5 óra alatt ezt a távot. Nagyon büszkék is voltunk magunkra, pláne, hogy még csak nem is siettünk igazából. Azonnal át is kalkuláltuk a még ránk váró 2 nap gyaloglási időit és rájöttünk, hogy nagyon kényelmes túrának nézünk elébe továbbra is.

Az este nyugis volt és csodálatos. A lenyugvó nap rózsaszínre festette a távoli Taupo-tó fölötti vékony felhőket, s a tiszta idő miatt egészen Taupo városkáig elláttunk (ami vagy 100 km volt innen). A kis házikót karbantartó DOC alkalmazott kishölgy is megállapította, hogy nagyon nagy szerencsénk van, ugyanis 1,5 hét óta először látszik a vidék, eddig mindig minden felhőben állt. Vacsorára kínai nudlit és porból készült gombalevest burkoltunk, ami nem volt mennyei de az éhenhalástól bőven megmentett. Nyugovóra az abszolút sötétedés után 9 óra magasságában tértünk. Rajtunk kívül egyébként még 5 idősebb új-zélandi hölgy volt a házikóban, 1 francia srác Jacques, és egy brit 20 éves gyerek, Jamie. Számomra leginkább azt volt öröm látni, hogy az idősebb korosztályból is vannak még egy csomóan, akik szívesen gyalogolnak napokat egy-egy hatalmas parkban. Komolyan mondom, biztos vagyok benne, hogy a sokat gyaloglóknak hosszabb az életük, mert a természetközeliségből származó fittség és lelki nyugalom csakis pozitívan hathat az emberi szervezetre és elmére. Gyalogoljunk tehát minél többet, kedves polgártársaim! :)

Tongariro Nemzeti Park: Northern Circuit - 2. nap
2004-11-03
Reggel sokáig lustiztam, bár északa a hideg miatt borzasztóan aludtam. Este 10 körül kikapcsolta valaki a konvektort és éjszaka állatira lehűlt az idő. Persze nekem a hálózsákom iszonyat gyenge, másoké meg biztos jó meleg volt. Na mindegy. Szóval a reggel békésen telt el, mindenki elhúzott már reggel 8-kor, mi viszont 5-en (Jacques-kal együtt) fél 11-ig szinyelgettünk és vártuk, hogy kitisztuljon az idő. Igazából nem is értettük, hogy miért vágnak neki emberek egy 6 órás gyaloglásos napnak kora reggel, amikor később nagyobb esély van arra, hogy a meleg napsugarak következtében kiderül az ég.

Az első 1,5 órában vissza kellett gyalogolnunk az Emerald tavakhoz, ugyanis az Északi Kör onnan folytatódott tovább dél felé a park nyugati oldalán. Az idő - a vártnak megfelelően - egyre inkább kitisztult, így pár óra után már verőfényes napsütésben túrázgattunk a vadregényes vidéken. Mivel a Tongariro Crossing túrára ezen a napon is sokan eljöttek, így az Emerald tavakig találkoztunk egy csomó emberrel, azok után viszont senkivel. És ez volt a legeslegnagyobb fainság. A tavak után kb. 400 m-t mentünk lefelé egy völgybe, ahol teljesen úgy éreztük magunkat, mintha a Holdon járnánk. Hatalmas kövek szerteszét szórva, a földön finom homok, mellettünk félelmetes sziklák, fölöttünk a kék ég. (A kék ég nem emlékeztetett a Holdra persze, mert ott olyan nincs.) Délután 13.30 lehetett mikor megérkeztünk az Opurere Hut-hoz, itt csaptunk egy kiadós ebédelést és pihiztünk egy jót. Fél 3-kor aztán újból nekivágtunk az ösvénynek. Ez, azaz az utolsó szakasz volt a legtutibb. Mind a Ngauruhoe, mint a Ruapehu vulkánok csakúgy tündököltek a délutáni napsütésben és mivel még mindig teljesen egyedül (vagyis 5-en) túráztunk, így igazán és rettenetesen úgy éreztük, hogy miénk a világ. Orditoztunk és ugrándoztunk mint a gyerekek és egyfolytában csak hüledeztünk, hogy milyen fantasztikus szerencsénk van a jóidővel. Másoktól is hallottuk, hogy a Tongariro Parkban az elmúlt 2 hétben nem volt jóidő és sokat esett az eső (és előtte sem nagyon mert akkor meg tél volt). A legbizarabb dolog mégis az volt, hogy a holdszerű vidék egy meredek domboldal után szinte trópusi erdővé változott egy rövid szakaszon. A domboldal alján csordogált ugyanis egy kis patak, mely a hegyek oldalán elolvadt hótömegből jött létre. E körül a patak körül volt csak dús a vegetáció, egyébként minden csupa sivatag volt amerre csak a szem ellátott. Pihenésképpen az erdővel körülvett pataknál is szinyelgettünk egy kicsit, majd innen fél óra alatt eljutottunk a Waihohonu Hut-hoz, mely a második esti szállásunk lett. Itt már várt minket Jamie, az angol srác (aki egyébként egy 30 kilós zsákkal túrázott a szerencsétlen), aki Ketetahiból korán lelécelt reggel.

Az este ismét nyugisan telt, konzervkaja és egyéb "finomságok" elfogyasztásával. Egy ideig beszélgettünk még egy páran, majd megnéztük a Ruapehu vulkán fölött lenyugvó napot, aztán fél 9 magasságában - mivel a fotonok itt már elég kevesen voltak, mesterséges fény meg nincs ugyi - elpilledt az megfáradt csapat.

Tongariro Nemzeti Park: Northern Circuit - 3. nap
2004-11-04
Az éjszakám egy fokkal jobb volt az előzőnél, de azért itt sem aludtam úgy mint egy kisbaba. A legzavaróbb az volt, hogy az ágyakon lévő matracok merev műanyaggal voltak bevonva, s minden mozgásra hatalmas zajt csaptak.

Reggel ismét 10-ig húztuk az időt az indulással. Az idő szerencsére továbbra is csodákat művelt, s először a 3 nap alatt a Mt. Ruapehu is teljesen kibújt a felhők mögül. Nem is tudom igazából leírni ezt az érzést, hogy milyen az amikor egy hófödte vulkánokkal tagolt óriási parkban a kék ég alatt sétálsz. Egyszerűen óriási. Egy ideig együtt bandukolt a csapat, majd mindenki a saját ritmusára és tempójára váltott, így szétszakadoztunk. Őszintén szólva nem is bántam, mert én imádok egyedül sétálni a természetben, élvezni a madarak csiripelését, a patak csordogálását, stb. Ha valakivel együtt gyalogolok, akkor sokszor az az érzésem, hogy beszélnem kell a másikhoz, s sokszor ehhez nincs is igazán kedvem. Hosszú lábaimnak köszönhetően a kezdetekben az élre törtem, s egy fél óra gyaloglás után már 10 percet kellett várnom az utánam jövőkre. Ez így is ment 1-2 órán keresztül - közben fényképeztem mint a barom - , amikor is elértünk a Tama tavakhoz (Lower - azaz alsó - és Upper - azaz felső - Tama Lakes a becsületes neve ezeknek a kis lagúnáknak). Itt megfáradtan ledőltünk egy szélvédett domboldalban és jól megtömtük a majmot. Ez volt az utolsó étkezésünk, ezért mindent felfaltunk, amink még volt. Kaja után Neil meditált egyet, mi eközben pedig Floriannal felmásztunk a felső Tama tóhoz, melyhez egy 20 perces mászókával jutottunk el. A táj továbbra is csodás volt, de az égbolt már kezdett egyre inkább befelhősödni. Ezen a kis dombtetőn, ahonnan egyébként mesés kilátás nyílt a Ngauruhoe vulkánra is 20 percet töltöttünk el fényképezéssel, majd visszamentünk a srácokhoz. Innen már csak 1,5 óra gyaloglás volt hátra, s ezt vidáman le is durrantottuk a Taranaki-vízesést útba ejtve. Whakapapa-ba du. fél 5-re értünk vissza, s boldogan vettünk le a már lábunkra "rohadt" cipőket, s mezitláb ugrándozva ünnepeltük a 3 napos sikeres túra befejezését. A rövid pihenő után aztán beszálltunk az autóba és 40 perc alatt visszavezettünk Turangiba.

Turangiba érve berendezkedtünk a már 2 nappal korábban lefoglalt szobánkba, vettünk egy forró zuhanyt (3 nap után először, jujjjjj de jól esett), majd elmentünk egy Hong Kong nevű kínai étterembe és elvitelre elhoztunk egy rakat kaját, melyet aztán a hostel konyhájában csúnyán bepusziltunk. Az este hátralévő részében már nem sok mindent csináltunk, beszélgettünk és pihengettünk. Legnagyobb meglepetésemre összefutottam a hostelben egy U. Kinga nevű lánnyal, akivel már 1-2 hónapja emailkapcsolatban voltam. Kinga 1 évet töltött Új-Zélandon és most volt hazafelemenőben, s egészen véletlenül találtuk meg egymást. Még amikor Guatemalában jártam, akkor kaptam Kingától egy emailt (aki az interneten megtalálta a weblapomat), hogy ha ebben csodás országban járok majdan, akkor összefuthatnánk. Én támogattam is a dolgot, de Kinga egyéb tervei miatt majdnem nem jött össze a találkozó. Lényeg a lényeg, találkozásunk után jól kibeszélgettük magunkat egészen éjjel 2-ig, amikor is holtfáradtam dőltem el az ágyamon. Ismét kicsi volt a világ.

Összegezve pár szóban a Tongariro Nemzeti Park csodáit, a 3 napos túránk maga volt a legeslegnagyobb stenk és ha kedves olvasóm valaha ezen a vidéken jársz, akkor ki ne hagyd ezt a varázslatos vidéket!

Folytatás: Napier & Hawkes Bay (2004.11.05. - 11.06.)